Az 1948–49-es NB II-es évad bajnoki címnyerését követően, a négy másodosztályú csoport bajnokainak kiírt körmérkőzések abszolút győztese a dorogi csapat lett 1949 júliusában. A biztos NB I-be való feljutás mellett, a mieink lehengerlő magabiztossággal vették a bajnokok vetélkedését is, ahol valamennyi ellenfelüket lesöpörték és méltán vívták ki ezt a titulust – Szabó Gyula cikke.
Csapatunk 1945-ben sikeresen kiharcolta a legmagasabb osztályba való kerülést, azonban két évnyi NB I-es szereplésüket követően szerencsétlenül és érdemtelenül estek ki 1947 nyarán. A még éppen bennmaradó helyen végzett Győri ETO-val pontazonosságban álló dorogiak csak minimális gólaránykülönbség miatt voltak kénytelenek búcsút inteni a legjobbak küzdelmének. 1947 tavaszán ragyogó teljesítménnyel, az utolsó 8 fordulóban veretlenül, közte számos nagyarányú győzelemmel a mezőny egyik legeredményesebb csapata volt a dorogi. A gyenge őszi szezont messze feledtették és nem érdemeltek kiesést. Nem sokon múlott, hogy egyből visszaverekedjék magukat az élvonalban, de végül 2 ponttal lemaradva végeztek a 2. helyen a Tatabánya mögött az NB II. 1947–48-as évadját követően. A következő évben viszont már semmi sem akadályozhatta meg a mieink végső győzelmét, akik magabiztosan nyerték az NB II-es bajnokság Közép csoportját.
Az őszi szezonban 13 mérkőzésen át veretlen volt a csapat és vezette a tabellát. Ám a 14. fordulóban, hazai pályán a játékvezető indiszponált tevékenysége miatt 2–1-es vesztésre álltak a Pécel ellen. Néhány perccel a lefújás előtt a feldühödött szurkolók előbb kővel megdobták a partjelzőt, majd a pályára özönlöttek és megverték a bírót is. A félbeszakadt találkozó így vereséggel zárult, egyben 4 mérkőzésre betiltották a dorogi stadiont. Az egyetelen vereség viszont éppen elég volt ahhoz, hogy csapatunk leszoruljon az első helyről és a 2. helyen volt kénytelen telelni.
A tavaszi folytatásban a büntetés lejártáig Csepelen rendezték a hazai meccseiket, itt fogadták mindjárt a nyitányon a Ceglédet, akit biztosan győztek le. Gyakorlatilag megismételték a kitűnő őszi sorozatot, amely abban is hasonlatos volt, hogy ezúttal is egyetlen vesztes meccs csúszott be és ugyan úgy hazai pályán, valamint szintén 13 veretlen fordulót követően. Ezúttal a Budafok ellen 5 ezer dorogi szurkoló előtt történt a kisiklás. Ez azonban már nem állhatta útját a mieink bajnoki címének, sőt még jobban felpaprikázta csapatunkat. A hátralévő három fordulót, amelyből már csak egy volt idehaza, nem csak megnyerték, de 18 gólllal terhelték ellenfeleik hálóját. Az Erzsébeti TC 6–0-ra kapott ki Dorogon, míg a zárófordulóban a nem rég még NB I-es Újpesti MTE saját otthonában lett kitömve 9 : 1 arányban. Ezen a meccsen Molnár József féltucat gólt rámolt be az újpesti kapuba.
Csapatunk végül magabiztosan 19 győzelmével, 9 döntetlennel és 2 vereséggel, 88 : 28-as gólaránnyal lett bajnok, s történetében immár másodszor feljutott az NB I-be.
Bajnokcsapatunk az 1948-49-es évadban:
Aubéli József, Bakonyi István, Bankó Zsigmond, Bartos Dezső, Buzánszky Jenő, Csermák János, Csizmadia István, Farkas Imre, Horváth István, Keszeli Károly, Kinczel László, Klausz József, Laczkó István, Magyar József, Meszes Lajos, Molnár József, Perjési Ferenc, Pfluger Dezső, Pozsonyi Ignác, Szilágyi Mihály. Vezetőedző: Wéber Lajos.
Az 1948-49-es bajnokcsapat a bajnoki nyitány előtt. Felső sor balról: Horváth edző, Magyar, Pfluger, Bartos, Buzánszky, Laczkó, Klausz, Keszeli, Bakonyi, Meszes, Kinczel, Molnár, Farkas, Aubéli, Mézner társedző. Ülnek: Fehér Kálmán és Abonyi András (elnökségi tagok), Buna György elnök, Nagy Sándor intéző.
Alig fordult elő csak 1-2 gólos győzelem a szezonban. Támadóink sziporkáztak, különösen Molnár József volt elemében, aki két meccsről hiányzott is, így 28 mérkőzésen lőtte a 33 gólját. Ebben a szezonban a szomszédvár Viscosa csapata egy csoportban szerepelt a mieinkkel. A nyergesi csapat történetének legnagyszerűbb időszaka volt ez, hiszen nem csak a másodosztályban szerepeltek, de az 5. helyen végeztek. Sikerük részben a mi sikerünk is, ugyanis az egykori kiváló dorogi labdarúgó, majd csapatunk első NB I-es edzője, Bárdos Sándor vezetésével jutottak fel az NB II-be és soraikban játszottak volt dorogi játékosok is, többek között az NB I-es bajnoki címet is nyert Hargitai Nándor volt a legkiemelkedőbb. Azonban ők sem jelentettek akadályt és oda-viszza vertük őket. Nyergesen ráadásul 5–0-ra, amely helyi nézőcsúcsot is hozott, hiszen 4500 néző kísérte figyelemmel a helyszínen az összecsapást. Szintén ötöst kapott a Dorogtól a Vác és a Ganz TE is, a Hatvan négyet. Sikerült nemes bosszút állni a pécelieken is az őszi botrányba fulladt odahaza elveszített meccsért, ugyanis a tavaszi visszavágón Pécelen verték őket 4–0-ra. Egyébként a Pécel a 4. helyen végzett a bajnokságban. A 6. helyezett Újpest elleni zárófordulóban aratott 9–1-es győzelem nem egyedi eset volt, ugyanis ugyan ilyen arányban verték a Dunakeszit is. S, hogy teljes legyen a számla, az egyetlen tavaszi kisiklást okozó Budafokot idegenben győzték le a mieink az ősszel 3–1-re. Igen szépszámú és lelkes szurkolótábor biztatta mindvégig a csapatot. A hazai meccseken legtöbbször 4 ezer néző volt, de idegenben is sokan kísérték el kedvenceiket. Nem egyszer külön vonatokat indítottak a drukkereknek. Egy szép búcsú is tartozott az évadhoz, ugyanis a korábbiakban is már annyiszor emlegetett legenda, Farkas Imre a bajnokság végén vonult vissza az aktív játéktól. Hosszú és eredményes pályafutásának méltó befejezése volt, hiszen a csúcson hagyta abba, amikor csapatával az NB I-es feljutást kiharcolta. Egy szép egyéni évforduló is kapcsolódott a bajnoki küzdelmek lezárásához. Nevezetesen Pfluger Dezső másfél évtizedes jubileuma volt. A kitűnő játékos éppen 15 éve volt tagja a csapatnak, ám ezzel nem ért végét pályafutása, ugyanis jópár évig örvendeztette még a játékával a híveket.
Két év után ismét az első osztályba került a Dorog, de a június legvégén befejeződött bajnoki küzdelmeket követően jött a ráadás. Az akkori négy NB II-es csoport bajnokai részére a bajnokok tornáját írták ki, ahol a mieink mellett a Nyugati csoport bajnoka, a Nagykanizsa, a Déli csoport bajnoka a Bp. Előre, valamint a Keleti csoport bajnoka, a Debrecen körmérkőzéses rendszerben, a fővárosban, semleges pályán mérte össze erejét. A dorogiak nemcsak mindenkit legyőztek, de hatalmas közönségsikert is arattak fölényes és tetszetős játékukkal. A Debreceniek ellen már 6 gólnál jártak, amikor Kinczel László hagyta faképnél a Loki védelmét, s miután a kapust is elfektette, az üres kapura húzott. A 20 ezernyi közönség közül egy drukker bekiabált, hogy „Fejeld be komám!” Kinczel erre leállította a labdát a gólvonalra, letérdelt és bestukkolta a labdát. A mutatványtól és elragadottságában tombolt az aréna, ám a játékvezető érvénytelenítette a gólt, az ellenfél megszégyenítésére hivatkozva. Sokan mondták erre, hogy ez legyen a legsportszerűtlenebb cselekedete a dorogiaknak. A csapat kitűnt a többi bajnok közül is és méltán vehette át a különdíjat, s a megtisztelő Bajnok bajnoka titulust. A dorogiak erejét igazolta a folytatás is, hiszen további viszonyításként érdemes megemlíteni, hogy a mieink szerepeltek a legjobban a négy bajnok közül a következő évben az első osztályban. A Dorog a stabil középmezőnynek számító 9. helyen végzett, míg a Nagykanizsa és a Debrecen is kiesett, a Bp. Előre pedig éppen csak a bennmaradt.
Balra: a bajnoki érem. Jobbra: a bajnoki érem hátoldala.
1949 júliusa a korábbi számos sikerhez és kimagasló eredményhez viszonyítva is kiemelekedő mérföldköve volt a dorogi labdarúgás történetének. Az akkor 35 éves egyesület innetől kezdve közel két évizeden át az ország elitjéhez tartozott, ráadásul akkor, amikor a magyar labdarúgás világszínvonalon állt. Ilyen erős közegben tudott egy kicsiny település csapata eredményeiben óriássá nőni. Itt alapozódott meg az a soronkövetkező 19 NB I-es évad, amelynek köszönhetően az egyesület nemzetközi szinten is komoly hírnevet szerzett és hogy még jelenleg is az országos örök ranglistán az eredményei alapján az első húszban található.
Borítókép: A Játékvezetői testület ajándéka a bajnokcsapat részére
Szabó Gyula
