Kategóriák: HírekPiliscsév

A legjobb nyitott pincék Piliscséven vannak

Idén is megrendezték a Piliscsévi Pincefalu Fesztivált és elmondhatjuk, hogy a térség leghangulatosabb „nyitott pincés” fesztiválján vettünk részt.

Idén is kitűnő borokkal, programokkal és baráti vendégszeretettel várták az érdeklődőket. A PiPi Fesztiválon került átadásra a megyezászló is, melyet Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke nyújtott át Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármester asszonynak.

Már pénteken megindultak a borbarátok és a finom nedűk mellett az Apis-Farm ínyencségeit is megkóstolhattuk, majd hajnalig tartó mulatság vette kezdetét.

Szombaton a sportolni vágyóknak terepfutóversennyel, a gyerekeknek pedig bábszínházzal és előadásokkal kedveskedtek. Az esti talpalávalóról a Wagenhoffer Kórus, az ÖTKOR és a KFT zenekar gondoskodott. A hajnalig tartó bulit pedig az RHS Dj Team szolgáltatta!