Nem megfelelő követési távolság okozta az esztergomi balesetet

Részleteket közölt a rendőrség a tegnapi 11-es úti balesettel kapcsolatban.

Mint arról korábban beszámoltunk egy személyautó a fának csapódott Esztergom külterületén a 11-es főút Dunaköz utca és Fárikúti út közötti szakaszán. A balesetben egy vétlen autós sérült meg.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsi Pilismarót irányából Esztergom felé közlekedett, melynek során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó és forgalmi okból lassító jármű mögött, és az ütközés elkerülése érdekében a kormányt balra rántotta. A manőver során áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol a vele szemben szabályosan közlekedő gépjármű vezetője a kormányt jobbra rántotta és az út melletti fának ütközött. A balesetben a szabályosan közlekedő gépjármű vezetője megsérült.

Fotó: 11-es út Facebook csoport (Fekete László)

Megosztás