Kategóriák: HírekKesztölc

Átadták a Kisiskola Rendezvényházat Kesztölcön

A közelmúltban újult meg és új funkciót kapott Kesztölcön, a Széchenyi utca 12. szám alatti kisiskola, amely immáron a Kisiskola Rendezvényház nevet viseli. A május 23-ai átadóünnepségen dr. Völner Pál országgyűlési képviselő is közreműködött.

A kisikolában olyan sokan voltunk, hogy alig fértünk be egy terembe. Az érdeklődőket Vöröskői István polgármester köszöntötte. Elmondta, hogy az épület a vidékfejlesztési program, illetve önrész keretein belül újult meg. Az épületet szigetelték, a nyílászárókat és a világítási rendszert kicserélték, a melegvíz rendszert korszerűsítették, illetve az épületet napelemmel látták el. Kiemelte, hogy az elsődleges szempont az volt, hogy a meghatározó jellegű építménynek igazi célt adjanak, ezért kulturális és művelődési központot alakítottak ki, melyekben színes rendezvényeket bonyolíthatnak majd le. Továbbá ki kell emelni, hogy Nyilas Tibor festőművész özvegyétől 50 db képet kapott az önkormányzat ajándékba, mely a rendezvényház Nyilas Tibor termének állandó kiállításaként szolgál majd.

Radovics Istvánné alpolgármester visszaemlékezett a régi kisiskolára, mikor még ő is itt tanított. Elmondta, hogy a mai átadón az épület kettős évfordulóját is ünnepeljük. Az első az épület 125 éves fennállása, a második pedig a falumúzeum 55 éves alapítása, amely Petrik Józsi bácsi gyűjteményéből tevődött össze. 1894 előtt úgynevezett iskolaházak voltak a településen, ahol egy-egy teremben folyt az oktatás. Akkoriban döntöttek úgy, hogy a falu lakossága önerőből iskolát épít. A 3000 forintos építési költségből pedig 200 forintot Vaszary Kolos bíboros fedezett. Abban az időben a kisiskola két tantermében összesen 160-200 diák tanult egyszerre – el lehet képzelni milyen zsúfolt körülmények között tanultak akkor – tette hozzá. Az új iskola megépítése után 10 évig működött még itt napközi. 2010-ben könyvtár lett, majd 2014-ben Petrik Józsi bácsi gyűjteményéből ismét helytörténeti múzeumot alakítottak ki, melyet 2017-ben kiköltöztettek és remélhetőleg utoljára, idén véglegesen költöztettek vissza. Radovics Istvánné kiemelte, hogy az épületet az önkormányzat helyi védelem alá helyezte, hogy a művelődést és a közoktatást szolgálja. Záróbeszédében elmondta, hogy Nyilas Tibor álma az volt, hogy egy állandó kiállítása legyen a faluban, most ez megvalósult, így az emlékét őrzik majd ezek a falak.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője a szalagátvágást követően gratulált a település vezetőinek, hiszen nekik köszönhetően egy újabb elkészült beruházást adhatnak át. Egyúttal reméli, hogy a Kisiskola Rendezvényház az egész közösség otthonául szolgálhat majd. A politikus megjegyezte, hogy a megye vezetése kiemelt feladatának tekinti a nemzetiségek ügyét és mindent megtesznek azért, hogy az egyes nemzetiségekre jellemző hagyományok és szokások fennmaradjanak. A képviselő a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló fejlesztésekről is beszélt. Reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb megépülhet a Kesztölcöt Doroggal összekötő kerékpárút, amely hozzájárul ahhoz, hogy még élhetőbb és vonzóbb legyen a település mind az itt élők és az újonnan betelepülők számára. A Magyar Falu Program kapcsán megemlítette, hogy a kormánynak kiemelt érdeke, hogy megerősítsék a kistelepüléseket is, amelyek a fejlesztések révén fejlődésen mehetnek keresztül és növekedhet a lélekszámuk is.

Az esemény zárásaként a Pávakör előadását hallgathatták meg a résztvevők, majd vendégül látták az egybegyülteket.

Lehoczki Dávid

Fotók: Walczer Patrik

Megosztás