Összefogás a Dunamente turisztikai térség fejlesztéséért

Öt térségi és egy szlovákiai TDM szervezet együttműködési megállapodást kötött a Dunamente turisztikai térség fejlesztéséért.

A magyarországi Komárom-Esztergom megye területén működő 5 turisztikai desztináció menedzsment szervezet (TDM) (helyi szintű szervezetek: Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, Komáromi Turisztikai Egyesület, Dorog és Térsége Turizmus Egyesület, Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület; térségi szintű szervezet: Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft.), valamint a Szlovákiában, az Észak-Komárom és Párkány közötti területen működő Dunamente-Podunajsko OOCR TDM-szervezet szakemberei 2018 tavasza óta több alkalommal találkoztak annak érdekében, hogy szakmai munkájukat összehangolják.

Az egyeztetések során lépésről-lépésre körvonalazódott egy határon átnyúló „Dunamente turisztikai térség” kialakításának szervezeti és szakmai háttere. A közös gondolkodás juttatta el a szereplőket annak felismerésére, hogy a szervezetek közötti együttműködés, valamint a piaci eredményesség érdekében szükség van egy közös szervezeti keretrendszerre, és a feladatok, hatáskörök világos lehatárolására.

Ezen előzmények után határozták el egy konzorcium megalapítását, mely az „Összefogás a Dunamente turisztikai térség fejlesztéséért” elnevezést kapta. Ez az együttműködési forma lehetővé teszi a partnerek számára, hogy nemzetközi szinten is értelmezhető formális, ugyanakkor rugalmas keretet adjanak az együttműködésüknek, melyben minden szereplő meg tudja tartani saját identitását is.

Az összefogás első, kézzel fogható eredménye a Konzorciumi Együttműködési Megállapodás aláírása, valamint a Dunamente Kártya bevezetése lesz 2019. május 1-én.

A Dunamente Kártya a Pons Danubii EGTC társulás INSiGHTS-projektjének ún. „pilot” fejlesztéseként valósul meg. Az egyedülálló módon, határon átnyúló rendszer alkalmas lesz arra, hogy az elfogadóhelyek látogatásakor, a különböző intézményekbe történő belépéskor, a szolgáltatások igénybe vételekor a Dunamente turisztikai térségbe érkező vendégek kedvezményben részesüljenek. A látogatók akkor juthatnak majd hozzá térítésmentesen a tartózkodási idejük időtartamára érvényesített kártyához, amennyiben a kártyarendszerhez csatlakozott 30 szálláshelyek valamelyikén minimum 2 vendégéjszakát eltöltenek. A kártyával felkereshető látnivalók, igénybe vehető szolgáltatások száma eléri a 150-t. A kedvezményt nyújtó partnerek főbb csoportjait a múzeumok és egyéb kulturális bemutatóhelyek, a szabadidős programokat kínálók, a fürdőzés és wellness témakörben működő szolgáltatók, a különböző közösségi és egyéni közlekedési lehetőségeket biztosító vállalkozások, a helyi termékeket és ajándéktárgyakat árusító üzletek, valamint a vendéglátóhelyek alkotják. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó, a turisták számára térítésmentesen igénybe vehető helyszínek között találjuk majd – a teljesség igénye nélkül – a komáromi Monostori erődöt és a Klapka György Múzeumot, az észak-komáromi Öregvárat, a tatai Kuny Domokos Múzeumot, az esztergomi Duna Múzeum Látványtárát, a patfürdői termálstrandot és a Lábatlan-Karva révátkelőt is.

További információ: www.dunamente-card.com, www.podunajsko-card.com