Nyergesújfalu: gyógytornára járt, közben pénzt lopott Margit

Nyergesújfalun a rendelőintézet gyógytorna öltözőjéből 2019 márciusában több alkalommal lopták el a betegek értékeit.

A sorozatot a helyi rendőrök szakították meg, akik 2019. március 28-án tetten érték az elkövetőt, aki éppen egy, az öltözőben elhelyezett táskában kutatott.

Az 50 éves F. Margitot előállították a Nyergesújfalui Rendőrőrsre, ahol gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondta, hogy az ellopott pénzt élelmiszerre és gyógyszerre költötte.

Ellene a rendőrség lopás bűntett, lopás vétség és  lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást és tervezi a gyanúsított gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

Forrás: police.hu