Simon Tibor nyugdíjas tanárt látta vendégül az esztergomi könyvtár

Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár „Köztünk élnek” című sorozatának február 18-i vendége Simon Tibor nyugalmazott pedagógus volt.

Az est folyamán betekintést kaphattunk a Pro Urbe-díjas tanár életművébe. A volt magyar-történelem szakos középiskolai tanár, Esztergom utolsó tanácselnökének életéből hallhatunk érdekes, gondolatébresztő szemelvényeket. Beszélgetőpartnere Sinkó Gyula volt.

Simon Tibor manapság is több városvédő egyesület tagja. 1992-ben hatalmas szerepe volt abban, hogy a Suzuki Esztergomban nyitotta meg európai gyárát, Pécs, Székesfehérvár vagy Dunaújváros helyett. 1987-ben segítségével újraindult az Esztergom és Vidéke c. újság, 1989-ben az általa vezetett képviselő-testület támogatta az Alkotmánybíróság Esztergomba költöztetését. Komoly szerepe volt az esztergomi Várszínház életre hívásában is, és kivette részét a rendszerváltás városi lebonyolításából is.

Esztergom testvérvárosi kapcsolatainak bővítéséért is sokat tett. 2003-ban a németországi Maintalban Radványi Lászlóval együtt oklevelet és emlékplakettet vehetett át a testvérvárosi kapcsolatok tíz éves évfordulója alkalmával tartott ünnepségen. 2016-ban Pro Urbe díjat vehetett át Prokopp Mária művészettörténész díszpolgárrá avatásakor.

A sátoraljaújhelyi születésű tanár úr mesélt kiskunsági és örmény származásáról, arról hogy egész családja pedagógus: nagyszülei, szülei, és még gyermekei is. Azt mondja, meg se fordult a fejében, hogy más pályát válasszon. „Elég csőlátású egy família”- viccelt. Nem is emlékszik olyanra gyermekkorából, hogy fogócskáztak vagy bújócskáztak volna, mert mindig csak „tanítósdit” játszottak, mely játékokban mindig ő volt a tanító, mesélte. Megtudtuk, hogy édesapját hogyan várta haza az orosz hadifogságból hét évesen: egy fényképpel a kezében azonosította be a vonatról leszálló emberek arcát. Fogságban lévő apjával a Magyar Vöröskereszt segítségével tartották a kapcsolatot. Szívszorító volt az a története is, mikor apja levélben rajzolta meg nekik, ki mit kapna abban az évben karácsonyra. A sport volt a mindene, ha ez már nem is látszik – mondta magáról tréfásan. Asztalitenisz, atlétika megyei bajnok volt Bács-Kiskun megyében. Visszaemlékezett a Ménesi úti kollégiumi időkre, amit Baranyi Ferenccel, Bognár Ferenccel, Újhelyi Jánossal, Bella Istvánnal töltött, de dolgozott együtt Psota Irén második férjével is az iskola tévének, valamint Aczél Györggyel is összesodorta az élet. Csetényi Józsefre, a dorogi bányagépészeti technikum volt igazgatójára emlékezett, akivel egy napon született, ugyanabban az évben. Mesélt pedagógus éveiről, a 9-es számú Gépipari Technikum Bottyán János nevének felvételéről. Az 1964/65-ös tanévben ezer főnél több beiratkozott diákja volt az intézménynek, az esti és a levelező tagozattal együtt, feltehetőleg a háború utáni iparosodásnak és a baby boomnak köszönhetően.

A beszélgetés végén megköszönte a sok kedves volt diákjának, hogy itt voltak újra, valamint a többi érdeklődőnek a részvételét. A tanársága idején kedvenccé vált House of the Rising Sun c. ’60-as évekbeli zenével búcsúztunk tőle.

Kárpáti-Beneda Ágnes

Fotók: Steindl Nóra