Ismerőse kocsiját lopta el, majd részegen összetörte

A Tatabányai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette, ittas járművezetés vétsége és cserbenhagyás vétsége nyújtott be vádiratot egy férfival szemben.

A vádlottat a sértett utasként szállította Esztergomban 2018. augusztus 12. napján. A sértett a belvárosi lakásába felment, miközben a személygépkocsi indítókulcsát a járműben hagyta. Az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező és ittas férfi ezt kihasználva a gépjárművet jogtalanul használta, azzal Esztergom lakott területén a Dobogókői út felé közlekedett, amikor  az enyhe fokú alkoholosan befolyásolt állapota miatt nem biztosított elsőbbséget egy másik személygépkocsinak, és annak nekiütközött.

A balesetben személyi sérülés ugyan nem történt, azonban annak reális veszélye a vétlen személygépjármű vezetője és utasa tekintetében fenn állt. A vádlott észlelte  az ütközést, ennek ellenére megállás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről.

A vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a büntetlen előéletű vádlottat az Esztergomi Járásbíróság büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre, pénzbüntetésre és a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélje.

Tatabányai Járási Ügyészség