Kategóriák: EsztergomHírek

Rendszeresen trükközött a rendszámmal, végül lebukott

Másik autóhoz tartozó rendszámot szerelt fel gépkocsijára egy esztergomi férfi. Ezt négy napon belül kétszer is megtette.

A helyi járőrök Esztergomban állítottak meg egy Suzuki típusú személygépkocsival közlekedő férfit 2019. január 25-én reggel. A sofőr az egyenruhásoknak nem tudta átadni a jogosítványát, mivel azzal nem rendelkezett. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi egy másik autóhoz tartozó rendszámot szerelt fel a járművére. E. M. elmondta a rendőröknek, hogy a jármű ki van vonva a forgalomból, de hogy közlekedhessen vele, rászerelte egy másik, szintén a tulajdonában lévő gépkocsi rendszámát. Nem volt ismeretlen a férfi az esztergomi rendőrök előtt, hiszen négy nappal korábban hasonló ügy kapcsán intézkedtek vele szemben. Akkor szintén egy másik járműhöz tartózó hatósági jelzést szerelt fel ugyanerre a gépkocsira és ugyancsak közúti ellenőrzés során derült erre fény. A férfit a rendőrök előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozás vizsgálati szakaszában az Esztergomi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Megosztás