2019. január 8-án, kedden 8 óra 17 perckor érkezett bejelentés a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy Dorogon történt balesetről. A jelenlegi adatok szerint egy nyergesújfalui…
Hónap: 2019 január
A rendőrök 2019. január 7-én, hétfő délelőtt Esztergomban ellenőriztek egy férfit. Az egyenruhások megállapították, hogy a 22 éves helyi lakos ellen az Esztergomi Járásbíróság kábítószer birtoklása…
Ismerősétől lopott kétszer is egy esztergomi férfi, egy alkalommal pedig lakása bejárati ajtaját is megrongálta. Tartozását akarta behajtani egy esztergomi férfi, amikor azonban ismerőse nem fizetett,…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat első fokú, citromsárga riasztást adott ki január 8-ára, Komárom-Esztergom és Pest megye területére havazás és ónos eső veszélye miatt. Az éjszaka kialakult…
2018. december 30-án, Solymáron, az Auchan parkolóban került megrendezésre az erős emberek bemutatója. Az eseményen Fekete László kilencszeres, Ifj. Fekete László nyolcszoros, Fekete Miklós hatszoros és…
Az 1977-ben forgatott K. O. című magyar film főcímét a 10-es út és a 2-es vasútvonal Leányvár-Dorog szakaszán, illetve a dorogi vasútállomáson forgatták. A film hivatalos…
Január 19-én, szombaton 17 órakor zenés-verses esten vehetnek részt az érdeklődők a táti kultúrházban, Európa közepén – Pódiumműsor a léleknemesítő magyar líra jegyében címmel. Közreműködik Nemcsák…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. január 6-án, vasárnap érkezett bejelentés, miszerint egy nő idős ismerőséhez nem tud bejutni, aggódik érte. A helyi járőrök azonnal…
Fujasz Balázs, Dorogon elsőként vehetett át oklevelet a közbiztonság érdekében végzett kimagasló tevékenységért. Málnás Zsolt rendőr alezredes december végén adta át Fujasz Balázsnak a Piliscsévi Polgárőr…
Jurassic Parkra emlékeztető jelenet történt egy esztergomi struccfarmon: egy hatalmas strucckakas vette át az irányítást a megrettent emberektől. Esztergomba egy struccfarmra idegenek jöttek látogatóba, délutánra az…
A többség a tavaszi és őszi időszakban húz túrabakancsot és vág neki a hegyeknek, erdőknek pedig a tél is fantasztikus látnivalókat, illetve több 1000 embert megmozgató…
Január 26-án, szombaton 19.30-kor, a Dorogi Hétszínvirág Óvoda szervezésében immáron 5. alkalommal jótékonysági retro disco-t szerveznek a dorogi művelődési házban. Az eseményen a talpalávalót Dj. Tommy…
Ittas járművezetővel szemben intézkedtek az esztergomi rendőrök 2019. január 4-én, pénteken. A Renault típusú személygépkocsival közlekedő férfit Esztergom-Kertvárosban állították meg a járőrök 15 óra 19 perckor.…
A legújabb játékokat a Játékkunyhó, az Esztergomi Társasjáték Klub biztosítja havonta egy alkalommal a táti kultúrházban. Nincs Kivel? vagy nincs Mivel? Csatlakozz hozzánk! Szeretnél újra társasozni?…
Kellemes családi túrára invitál minden túrázni vágyót a Dorogi ESE Természetjáró Szakosztálya. Az indulás január 19-én, szombaton a dorogi vasútállomásról a 8.43 órakor induló vonattal lesz.…
Exobolygók a közeli csillagok körül címmel a Naprendszeren kívüli bolygókról és lakhatóvá tételükről hallhatnak előadást az érdeklődők. Az előadást január 11-én, pénteken 17 órakor a táti…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság óvatosságra inti a közlekedőket. A téli időjárás beköszöntével a közlekedőknek fel kell készülniük a megváltozott útviszonyokra. A köd, a havazás, a nedves,…
Pokróccal a vállán gyalogolt Csolnokon egy 70 éves nő, amikor a dorogi rendőrök rátaláltak. Szolgálatellátásuk során figyeltek fel egy idős nőre a dorogi rendőrök Csolnokon 2019.…
Az dorogi Új-Hullám Sport Egyesület úszásoktatót keres. Elvárás: – szakirányú végzettség (úszásoktató, úszóedző), – precíz, pontos munkavégzés, – önálló, illetve csapatban történő munkavégzés, – gyermekekhez való…
Idén is megrendezésre került az Annavölgy Község Önkormányzata által szervezett Téli Túlélő Túra. A december 29-ei esemény a várakozásokat felülmúlta, hiszen 603 fő állt a rajthoz,…