Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár Könyvtári beszélgetések december 12-i vendége Zalán Tibor író volt.
Mi a legfontosabb egy versben? „A versben talán a szavak a legfontosabbak. A versnek csak adott társadalmi mozgások idején – mondjuk, forradalmi helyzet – kell mondanivalót hordozni. A vers a szavak különös kombinációja. Olyan, mint a zene. Jó vers? Mint a nemes bor. Íze van, illata van, bódít, de nem butít el…”
A vers Zalán Tibor számára létforma. Számos műfajban kipróbálta magát. A verstől a színházig, színháztól a mesékig, esszéktől a regényig.
„Mindig a sorsom, a szerencsém, vagy épp a meggondolatlanságom vezérelt, szándékosan sosem akartam végigpróbálni az összes műfajt. Verssel kezdtem, sokáig elég is volt nekem, illetve rendszeresen írtam könyvkritikákat. Aztán Páskándi Géza hatására és nyomására (a Kortársban egy szobában ültünk évekig kettesben) fordultam a színház felé, nem titkolva, hogy pénzkereseti formának is tartom a színházat. Utóbbi számításom csak későn kezdett el kamatozni, ami nem baj, mert költő létemre legalább megtanultam drámát írni. Prózát ritkásan írtam, volt egy-két novellám, és kész. Illetve, két mesekönyvet is írtam a két lányomnak, Sárának és Juditnak. Prózával komolyabban első nagyregényem megírásakor kezdtem el foglalkozni. A sokműfajúság édessége és kínja valahogy mindig vonzott. Nyugtalan természet vagyok, nem szeretem sokáig ugyanazt csinálni. Talán ez a nyughatatlanság a végső magyarázata, hogy majd minden művemben és műfajban alkottam, illetve alkotok. Persze, a váltásokban néha benne volt a brahi és a blöff is. Elhíresült Arctalan nemzedék című esszémhez úgy kezdtem hozzá, hogy az Életünk főszerkesztőjének készülő műként említettem föl, amit ő lábon megvett a Hungária Kávéházban. Azt se tudtam, mi az az esszé. De megtanultam.”
Most a Papírváros regényfolyam negyedik kötetét írja, első kötete (kimerülve, egy) 1998-ban jelent meg, a folytatás (eltévedve, kettő) 2002-ben következett, a harmadik rész (letarolva, három) pedig 2013-ban kerülhetett az olvasók kezébe.
Ahogy az eddigi tempóját nézi, úgy tízévente jelenik meg egy-egy kötet. Ez annyit tesz, hogy még tíz évet kell szánnia a ciklus befejezésére. Tíz évre fog megjelenni az ötödik, a befejező rész – ha egyáltalán egy ilyen regényt be lehet fejezni. Persze, ezt a rengeteg időt még meg is kéne élnie. Hátha… Avagy, miért is ne!
A beszélgetés oldott, fesztelen hangulatban zajlott, idén elfogadta Hegedűs D. Géza felkérését, miszerint az év minden napján színházba fog járni, ami rengeteg utazgatással jár.
A rendezvényen készült felvételeket a Galériában, a felvételt a Médiatárban nézhetik meg.
Hámosné Szőke Anna
Fotók: Steindl Nóra
