Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár Köztünk élnek sorozatának december 3-ei vendége Szentessy László esztergomi születésű grafikus volt. A művésszel Sinkó Gyula beszélgetett. Eredetileg festőnek készült, de grafikus lett.
Az 1960-as évek elején színesen örökítette meg az esztergomi Szent Tamás-hegy utcáit, mostanában viszont azokat festi le, amelyek tatai otthona közelében vannak. Ennek oka, mint mondta, az volt, hogy kiéhezett a színekre, és ezek merész használatával igyekezett visszafiatalítani magát. Már csak azért is, mert festőként indult, és csak később lett grafikus, méghozzá kiváló. Olyan, aki az apró részleteket is nagy műgonddal dolgozza ki, és azokból állítja össze az egészet úgy, hogy általuk közvetítse eredeti gondolatait.
Miután leérettségizett, az esztergomi I. István Gimnáziumban, mehetett volna továbbtanulni, de 1956-ban meg sem próbálta, mert tudta, hogy szülei mély vallásossága miatt nincs rá esélye. Ezért a 62-es TEFU-hoz ment, ahol forgalmi szolgálattevőként dolgozott. Csak 1971-ben jött el a cégtől, akkor lett képesítés nélküli pedagógus Neszmélyen, ahol a felesége már 1966 óta tanított. Rajzot és földrajzot oktatott, de a testnevelésórákat is neki kellett megtartani. Ezen időszak alatt elvégezte az egri főiskolát, majd diplomájának átvétele után rögtön jelentkezett a képzőművészeti főiskolára, ahol 1977-ig tanult.
Azóta 41 év telt el, és minden nap dolgozott. Hétvégeken és ünnepnapokon is, mert vallja, hogy „Nulla dies sine Linea.”, azaz „Egy nap sem telhet el rajzolás nélkül.” Ennek érdekében minden 24 órában a helyére kerül minimum egy vonal, de inkább sokkal több. Ezek közül jónéhány látható lesz majd 90. születésnapján megnyitandó kiállításán, amire már most készül.
Bizonyára lesznek köztük régi és új ex librisek és sorozatok egyaránt, mert azok készítése okozott számára mindig igazi alkotói örömöt. Vallotta és vallja most is, hogy már a témaválasztásnak jelentősége van, hát még az alapgondolat megvalósításának. A látottak puszta másolása számára nem művészet, de a valóság „átszűrése” és ötvözése egyéni gondolatokkal, érzelmekkel már igen.
Szentessy László már régóta bizonyítja ezt, nem véletlen, hogy nagyon sokan szeretik, tisztelik. Csak az a furcsa, hogy legjobb barátai „főnöknek” szólítják, pedig nem főnök típus. Megtudtuk tőle, hogy ezt a titulust feleségének köszönheti. Együtt látták ugyanis azt az amerikai filmet, mely egy farmercsaládról szólt. A főszereplő egy keménykezű gazda volt, akit a háta mögött mindenki csak főnöknek nevezett, de szemtől szemben csak az unokája hívta így. A filmbéli kisfiúval nagyon jó kapcsolata lett a nagyapának, Éva asszony pedig azt szerette volna, hogy az akkoriban született első unokájukkal, Danival Lászlónak is hasonló legyen a viszonya. Ezért kezdte el ő is főnöknek nevezni a férjét, aztán átvették ezt a megszólítást a család tagjai és a barátok egyaránt.
Természetesen a megjelentek valamennyien kifejezték jókívánságaikat a grafikusnak, és azok is, akik ezt a fantasztikus művészt korábban is és ezután is csak Szentessy Laciként emlegették, illetve emlegetni fogják.
Hámosné Szőke Anna
Fotók: Nyári Andrea
