24 órás varrótanfolyam indul 2018. november 13-án, kedden a táti Kultúrházban kezdőknek és haladóknak. Egyénre szabott program alapján: Női ruha, gyermekruházat, lakástextília (választható, melyiket szeretné) Sok-sok…
Hónap: 2018 november
November 11-én, vasárnap, 16 órakor “1001 ARC” címmel Ghete Gergő (textiltervező diák) kiállításának megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők az Esztergom Szentgyörgymezői Olvasókörben (Andrássy u. 23.). A…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság olyan fiatalok jelentkezését várja, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt és szeretnének csatlakozni a megye rendőri állományához. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot…
Az Esztergomi Járási Ügyészség aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és szeméremsértés vétsége miatt már az elkövetést követő napon bíróság elé állította azt az ukrán…
A gyanúsított 2018. november 1-jén késő este Esztergomban, a Simor János utcában egy padon ülő nő mellett foglalt helyet. A 28 éves férfi a nő táskájában,…
A Labdarúgó NB II. 15. fordulójában, november 4-én, vasárnap a Dorogi FC vendége a Győri ETO volt, a Buzánszky Jenő Stadionban. A meccs amolyan keretes szerkezetű…
2018. november 3-án, életének 111. évében elhunyt, a Piliscsabán élt Bélik Jánosné (született Piláth Katalin) – olvasható Piliscsaba alpolgármesterének, Bácskai Beátának a Facebook oldalán. Kati néni…
Tóth Krisztián és Nyirák Norbert légi felvételeken örökítették meg Mindenszentek estéjén a dorogi temető arculatát. A mécsesekkel teli temető igazán különleges látványt tár elénk. Borítókép: Tóth…
Az esztergomi járőrök 2018. november 1-jén délután Lábatlan és Süttő között figyeltek fel egy földön fekvő férfira. Azonnal odasiettek és látták, hogy orvosi ellátásra szorul. A…
Alkoholt fogyasztott, mielőtt volán mögé ült egy 18 éves férfi, akit Lábatlanon állítottak meg a rendőrök. Lábatlanon állítottak meg a rendőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit 2018.…
Idén már másodszorra invitálja a családokat a LogiKaLand birodalmába az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány csapata. 2018. november 11-én, vasárnap 14 és 17 óra között azonban új…
Egy nyergesújfalui presszó mosdójába zárta be a sértettet egy 28 éves férfi. A rendőrök egy órán belül elfogták a gyanúsítottat. Személyi szabadság megsértése bűntett és szeméremsértés…
Térségünkben Dorogon, Esztergomban, Táton, Bajóton, Únyon, Süttőn és Lábatlanon számíthatunk tervezett áramszünetekre 2018 novemberében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán. A tervszerű beavatkozások biztonságos…
November 1-jén, mindenszentek napján ünneplik az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig a katolikus egyház megemlékezik minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben…