Kategóriák: EsztergomHírek

Esztergomban lelhet otthonra a legfelsőbb bírósági fórum

Amennyiben az év végéig nem tisztázódik a Kossuth téri Igazságügyi Palota helyzete, és nem születik megállapodás a Politikatörténeti Intézet kiköltözéséről, akkor a Kúria Esztergomban kaphat új székhelyetértesült a Magyar Idők kormányzati forrásból.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy az Alkotmány utca 2. alatti ingatlan használati jogára vonatkozó, az állam képviseletében korábban felperesként eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és az alperes Politikatörténeti Intézet Nonprofit Kft. (PTI) közötti jogerős ítélettel zárult per újra a Kúria elé kerülhet különleges felülvizsgálati eljárásban.

A lap továbbá megkérdezte azt is, hogy miért pont Esztergom lehet a Kúria új otthona, erre azt a választ kapták, hogy az egykori megyeszékhely, az ország első fővárosa, a királyi székhely méltó bírósági fellegvár lehet. Mindemellett Esztergom az Alkotmánybíróság hivatalos székhelye volt a rendszerváltástól 2012. január 1-jéig, és már biztos, hogy a taláros testület, valamint a Közigazgatási Felsőbíróság is ide költözik.

Forrás: magyaridok.hu

Megosztás