Dorogon, az Iskola utcában folyamatban lévő építkezések, a járdafelújítás és a parkolók kialakítása miatt június 11-étől, hétfőtől lezárják a forgalom elől az útszakaszt – írja Dorog…
Hónap: 2018 június
Június 7-én, csütörtök reggel az új dorogi forgalmi csomópont kiépítési munkálatait a volt Richter parkoló elbontásával kezdték meg az Esztergomi úton. A kivitelező a dorogimedence.hu-nak elmondta,…
Letért az úttestről és az út menti árokba borult egy személyautó június 7-én, csütörtök délelőtt, a Bajna és Héreg közötti úton. A balesethez az esztergomi hivatásos…
Egyesek már képesek támadni egy kis cigarettadohány miatt is. Zsámbékon egy férfit négyen támadtak meg, mert szükségük volt a nála lévő cigarettadohányra. A nyomozás jelenlegi adatai…
Hetedik alkalommal hirdeti meg Abroncsadományozási Programját a Hankook Tire Magyarország Kft. A program keretén belül megyénk egyesületei, alapítványai és civil szervezetei is pályázhatnak! A 2012-ben indított,…
Kifosztották a Pilis egyik vándorsólyom párjának a fészkét. A fokozottan védett faj az Év madara 2018-ban és az egész országban összesen csak mintegy nyolcvan pár él.…
A Mozdulat Tánciskola szervezésében napközis jellegű Tánctábort szerveznek kezdő gyermekek részére június 25-29-e között Táton, a III. Béla Általános Iskola tornatermében. A gyermekek több tánc-stílussal is…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 11060/466/2018. bűnügyi számon eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 2018. június 4-én, hétfőn 14 órakor Esztergomban, a…
Tavaly decemberében írtuk, hogy csaknem két évtizede elkövetett emberölés gyanúsítottját fogták el Kesztölcön. A napokban emelet vádat ellene az ügyészség. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a…
Második alkalommal szállják meg az Öböl Music Beach partját a Volkswagenesek június 29-e és július 1-je között. Természetesen a tavalyinál is nagyobb bulival várják a Volkswagen és…
A városi Pedagógus Napot június 5-én, kedden tartották a művelődési házban – írja Dorog város a honlapján. A rendezvényen a dorogi óvodák, iskolák, a bölcsőde, a…
Az Esztergomi rendőrök 2018. június 5-én, kedden 9 óra 36 perckor Lábatlanon, a Rákóczi Ferenc úton igazoltatták egy Opel típusú gépjármű vezetőjét. A férfi a rendőröknek…
A Dorogi Rendőrkapitányság eljárást folytatott jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 38 éves esztergomi lakos ellen. A férfi…
Június 5-én, vasárnap rendezték meg a Natúr Világ Legerősebb Emberei Egyéni Világbajnokságot Pécsen. A versenyen Fekete Miklós világbajnok lett, Ifj. Fekete Lászlónak pedig a harmadik helyen…
Június 5-én, kedden délután kigyulladt és a város hivatásos tűzoltóinak kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett egy munkagép motortere és fülkéje Esztergomban, a Schweidel József utcában. A…
Közel két hónapja már villanyvontatású FLIRT motorvonatokon közlekedhetnek az utasok a teljes 2-es vonalon, május 20-a óta pedig a vonatok jobb menetdinamikáját kihasználó zónázó menetrendet is…
Juniálist tartották június 2-án, szombaton Sárisápon, ahol a Sárisáp Község Önkormányzata lélegzetelállító kalandparkkal, tűzoltó bemutatóval, és sok vidám programmal várta a családokat. A sárisápi általános iskolában…
Önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. András ellen. A 32 éves esztergomi férfi a gyanú szerint társával, a…
Az esztergomi rendőrök őrizetbe vették a két gyanúsítottat, akik műszaki cikkeket és élelmiszert is loptak egy esztergomi áruházból június 4-én, hétfőn. Az Esztergomi Rendőrkapitányság lopás vétség…
Finn fúvószenekarral adnak közös koncertet a táti fúvósok június 16-án, szombaton. A Musik-Land utazási Iroda szeretettel hívja Önt és Kedves családját, ismerőseit a június 16-án (szombat)…