Esztergomban tavaly év végén, december 12-étől láthattuk Aknay János festményeiből egy kiállítást a Kákonyi Asztrik Kortárs Galériában. Most pedig április 16-án, az esztergomi könyvtár látta vendégül a művészt.
Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész munkássága a posztgeometrikus művészet része, alkotásai illeszkednek Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Barcsay Jenő, Deim Pál műveihez, a „szentendrei iskola” konstruktív, konstruktív-szürrealista stílusával együtt említhetőek. Aknay János tradicionális eszközöket alkalmaz, megtartja a klasszikus képformát és kompozíciót, elemeit az 1970-es években jellegzetes szentendrei építészetből, architektúrából merítette.
Konstruktivista festő. A konstruktivizmus az orosz művészetben 1912-ben jelentkező absztrakt irányzat, amely különböző anyagok (fa, üveg, vas, cement stb.) alkalmazásával a tömegek és formák viszonyát jeleníti meg, a geometrikus formákat helyezve előtérbe. Konstruktivista művészek azok, akik a tárgyak ábrázolásában erőteljesen hangsúlyozzák a szerkezeti összetevőket, a tereket és a síkokat. Funkcionalizmus jellemzi, a modern ipari formatervezés kezdeményezője.
A nyolcvanas évektől a festőművész már a konkrét és elvont témák határvonalán egyensúlyoz: visszatérő, szimbolikus töltetű motívumokat használ, melyeket jelszerűen tömörít. A leggyakoribb motívumok között szerepel a ház, az angyal, a bábu, a kereszt, az ablak, ezeken belül az angyal és a ház tér vissza a leggyakrabban sorozatok formájában is. Az 1990-es évek első felében Aknay János a magyar rovásírásjelek megjelenítésével foglalkozott, műveiben ezek révén az ékszerű formák és háromszögek, az egyenesek váltak hangsúlyossá. Végül ezek az éles, szögletes elemek is átalakultak és a formák foltokká, foltkompozíciókká olvadtak össze. Festészeti pályája tehát több korszakot ölel fel, de saját hangját, festői egyéniségét a régi magyar, illetve székely rovásjelek ábrázolásában találta meg.
„Utólag úgy látom, a ’70-es évek elején kezdtem rátalálni az útra, amelyen most is igyekszem haladni. Elmozdulások persze vannak, így beszélhetünk különböző szakaszokról a pályámon, de a változás iránya nálam inkább horizontális, mint vertikális, azaz nem egyszerűen magam mögött hagyom azt, amit korábban csináltam, hanem vissza-visszatérek a régi kiindulópontokhoz” – magyarázta a festő.
Aknay János Nyíregyházán született, 1967-ben fejezte be középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban. Az 1970 óta Szentendrén élő festő volt az 1972-ben megalakuló szentendrei progresszív neoavantgárd művészeti csoportosulás, a Vajda Lajos Stúdió egyik alapító tagja, melynek egyúttal vezéregyéniségévé is vált. A Szentendrei Régi Művésztelephez 1992-ben csatlakozott. A magyar képzőművészeti életben alkotóként, festő- és rajztanárként, galéria-, képzőművészeti csoport, valamint politikai párt alapítójaként is letette névjegyét. A képzőművész 2002-ben Munkácsy-díjat, 2010-ben Kossuth-díjat vehetett át, 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
„Szentendrén olyan közegbe kerültem, amely hagyta, hogy kibontakozzak. Sok olyan impulzust kaptam – ez akkoriban nem feltétlenül tudatosult bennem – melyek nélkül valószínűleg nem lennék az a festő, aki ma vagyok. […] Mindig voltak olyanok, Barcsay vagy Korniss például, akik szerették, támogatták a fiatalokat, egyenrangúként, művészként kezeltek bennünket. Erősen hatott rám azoknak a szentendrei mestereknek, így Ámos Imrének vagy Vajda Lajosnak a szellemisége is, akik akkor már nem voltak közöttünk. Nemcsak mesterségbeli dolgokra gondolok, hanem például az emberi tartásra is. Megcsináltuk az első tárlatainkat, lépésről lépésre elfogadtattuk magunkat; a 80-as évek közepétől már éreztem, hogy számon tartanak” – mesélte a kezdetektől.
Hámosné Szőke Anna
Fotók: Steindl Nóra
