Esztergomi sikerek az Energiatakarékosság Világnapján

Az év diák energiahatékonysági menedzsere versenyen a dobogó első két fokára esztergomi diákok léphettek. Mindemellett a megyei önkormányzat is díjat vehetett át a 7. Energiatakarékossági Világnapon.

Az Energiatakarékossági Világnap alkalmából immár 7. alkalommal díjazták a legkiemelkedőbb energiatudatos és energiahatékony szervezeteket Budapesten. Az eseményen díjat vehetett át a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat, illetve az általa lebonyolított „az év diák energiahatékonysági menedzsere” pályázati program négy megyei díjazott diákja is.

A Virtuális Erőmű Program (VEP) teljesíttette korábbi vállalását, miszerint 2020-ra egy 200 MW fosszilis erőmű kapacitásának megfelelő virtuális erőművet „építenek fel” igazolt megtakarításokból.  A Program ezért újabb merész célt tűzött: 2030-ra a legnagyobb kapacitású erőművek listáján a jelenlegi 10. helyről a második helyet szeretnék elérni. A 2011-ben indított program többek között a kis- és közepes vállalkozásoknak, az önkormányzatoknak nyújt tanácsadást és technikai segítséget, hogyan működjenek környezettudatosabban.

A nagyszabású díjátadó gálán köszöntőt mondott Dr. Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke és dr. Mezősi Balázs, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. Virtuális Erőmű Program operatív igazgatója is, majd sor került az energiatudatos vállalat címek, az energiahatékony vállalat díjak, az energiahatékony mentor vállalat díjak és az Energiatudatos Iskolákért Program díjak átadására. Klímatudatos önkormányzatok elismerést vehetett át a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat nevében Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. Megyénk négy diákja is díjat vehetett át, tavaly ők készítették ugyanis a legkiválóbb pályamunkákat a megyei önkormányzat által, a megyei klímastratégiás KEHOP projekt keretében lebonyolított „Az év diák energiahatékonysági menedzsere” pályázaton. A versenyen első helyezést ért el Molnár Laura Viktória (TSZC Szent Imre Gimnázium és Szakgimnázium, Esztergom), második helyezést Meszlényi Pál (Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Esztergom), harmadik helyezést Máté Olivér (TSZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Tata), valamint különdíjat vehetett át Tenk Vanessza (Hamvas Béla Gimnázium, Oroszlány).

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Sajtó

Megosztás