Esztergomi csalót kaptak el Rákosmentén

A rákosmenti rendőrök vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki több százezer forintot csalt ki egy idős férfitől, de a második bűncselekménynél már belefutott a rendőrökbe – értesült a propeller.hu

A BRFK közleménye szerint a 44 éves esztergomi N. Attila 2017. február 24-én este egy XVII. kerületi idős férfit hívott fel – unokájának kiadva magát – arra hivatkozva, hogy balesetet szenvedett és pénzre van szüksége. A férfi a sértettől több százezer forintot csalt ki, amit előre egyeztetett időben és helyen személyesen vett át.

Kevesebb mint egy hónappal később a férfi ugyanezzel a módszerrel próbálkozott egy pesterzsébeti lakosnál, akitől 5 200 eurót csalt ki. A rendőrök N. Attilát aznap, 2017. március 10-én este a pénz átvételét követően a helyszínen elfogták, majd ruhájának átvizsgálásakor hiánytalanul megtalálták az átvett eurót.

A BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a csalás miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Forrás: propeller.hu/BRFK