A kesztölci Makovics János igazi egyéniségnek számít, hiszen a 70-es évek végén öntörvényű hippiként járta az országot. Önkéntes hajléktalanként ismerkedett meg a hivatalosan el nem ismert valódiakkal. Ő lett szülőfaluja állandó csavargója. Közben hivatalokba és sajtóba írt levelekben tárta fel a helyi visszásságokat. Később költő, majd író lett, eddig öt kötete jelent meg.
Makovics Jánost kérdeztük a munkásságáról.
Mi vezette rá a költészetre, illetve az írásra?
Kamaszkorom óta írok: verseket kezdtem, az általános iskolában Szabó Jánosné magyar irodalom tanárnőmnek mutattam meg, és bíztatott hogy írjak. Első nyilvános bemutatkozásom az iskola faliújságján jelent meg. Később már kamaszként elkezdtem írni novellákat, és cikkeket a versek mellett. Először a megyei napilapban jelentek meg írásaim, majd egyre több országos lapban, folyóiratban. Évek folyamán már külsős voltam, országos napi, hetilapoknak.Belső kényszert éreztem arra hogy írjak, mert láttam a való világot ami más volt mint amit ránk erőltettek. Mindig megírtam amit gondoltam, sok kellemetlenségem származott ezekből. Politikailag is elég radikális, liberális voltam. Az írás egyfajta menekülés is volt,és egyben kitárulkozás,és ez a kettőséget néha nagyon nehéz volt átélni. De megszállottan írtam, és időközben felvettek a MÚOSZ-ba és a Magyar Írószövetségbe is, ami egyfajta elismerés volt számomra. És még a Wikipédiában is szerepelek. Nagyon öntörvényű voltam, közismert csavargó, aki minduntalan bajokba sodródott. Elszöktem hogy járva az országot megismerjem az embereket : úton voltam, hippiként élve, pályaudvarokon aludva, de nagyon sok életstílust ismertem meg, és ez sokat lendített kiszélesedő vilgnézetemen. Rendőrség vitt haza többnyire, és tiltott határátlépésem is volt majd államellenes izgatás, amiért börtönbe zártak. A rendszerváltozáskor bocsánatkérő levelet kaptam. Mikor végre belügyminiszteri engedély nyomán megkaptam jogellenesen visszatartott útlevelemet, végre utazhattam, és kinyílt a világ, Párizstól Rómáig, Berlintől Zürichig sokfelé jártam, és végre a tengert is láthattam, és ezek az útonlevések Kerouaci élmények voltak. Az útonlevés alapvető dolog életemben, egyfajta beatnikség vibrálja lelkem,mert új dolgokat, embereket ismerhetek meg, és nyughatatlanságom mindig új utakra indít, amik erőt és motivációt is adnak minden tekintetben. Írásaimban mindig megírtam a kényes dolgokat,amikről nem szívesen írtak, de mivel független szabadúszó voltam, nem kellett attól tartanom hogy kirúgnak. Tüntetéseken vettem részt, benne voltam az ellenzéki mozgalmakban és szülőfalumban is sok új dologban, mint például a falu első újságjának létrehozásában.
2016-tól a Kesztölc.hu állandó szerzője is vagyok. De több helyen megjelennek verseim, sőt ma már felkéréseket kapok hogy küldjek írásokat. Mostanság a Népszavában is szoktam írni, irodalmi lapok mellett, melyek többnyire nagy visszhangokat váltanak ki.
Milyen jellegű könyvei jelentek meg eddig?
Öt önálló kötetem jelent meg :1996-ban Merengés válogatott versek, melyet szüleimnek ajánlottam vígaszul.
1997-ben Kapcsolatok című könyvem jelent meg, elbeszéléseket, novellákat tartalmazva.
2002-ben Átélhető szabadság című novelláskötetem jelent meg, melynek fülszövegét Bajor Nagy Ernő és Szakonyi Károly írta.
2003-ban És akkor mi van? című esszékötetem jelent meg,ami a különböző lapokban megjelent írásaim egy részét foglalta össze.
2015-ben NapSziget című verseskötetem jelent meg, amit Wutka Tamás barátom emlékének ajánlottam.
Ezenkívül számtalan antológiában megjelentem, több lexikonban, irodalmi évkönyvekben és hasonlókban. Mind az öt kötetem benne van a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) a Magyar Digitális Könyvtárban és E-bookban is olvashatók, és az ország számtalan könyvtárában. Nagy öröm volt hogy eddig kétszer is szerepelhettem az országos Ünnepi könyvhéten, dedikálhattam ,és író – olvasó találkozóim is voltak. Számtalan lapban kedvező recenziókat , kritikákat kaptam.
Milyen díjjakkal ismerték el eddig a munkásságát?
1998-ban Irka díjat, 2004-ben Kláris Nívódíj első fokozatát, 2016 – Hargitai–Haitsch Alapítvány irodalmi pályázata, II. díját kaptam, 2017 – A Sinosz vers- és novellaíró pályázatának különdíját.
Összefoglalva hogyan jellemezné magát, illetve munkásságát?
Halmozottan hátrányos vagyok- beszédhiba, nagyotthallás, stb, és ezek miatt rokkantnyugdíjas, leszázalékolt, ami azonban a szabadságot adja meg, ami nagyon fontos számomra, hiszen nem kell alaklmazkodnom, megalkudnom senkivel, semmikor, sehol. De ezek a dolgok meghatározóak életem során, így megtapasztalhatom milyen „másnak” lenni egy egézséges társadalomban. Naponképti megaláztatás, kirekesztés, el nem fogadás, és ez érzékenyeséget, mély együttérzést és toleranciát vált ki belőlem, mert sokkal jobban átérzem a fogyatékosok társadalmi elfogadásának ellentmondásait. Megtapasztaltam hogy mednnyire képmutatóak tudnak lenni egyes emberek,akik szemből dicsérnek, hátulról támadnak. Sokat csalódtam, sokan kihasználtak,de ma már megtanultam nemet is mondani . Optimistán vagyok pesszimista, engem nem érdekel ki milyen vallású, fajú, és a többi , csak az hogy az egyetemes emberi értékekhez viszonyítva jó vagy rossz ember. Nagyon sokat szenvedtem embertársaim gúnyolódásai miatt, az el nem fogadástól, és hogy nem tudnak hová tenni, mert egy osztályhoz sem tartozom igazából, és ez megzavarja az átlagembereket. Igyekszem hű lenni magamhoz, mindig azt írom amit érzek, gondolok, függetlenül attól milyen kormány van hatalmon. Örök ellenézi voltam vagyok,maradok, mert sosem azok oldalán állok akik kormányoznak, hanem akiket kormányoznak.Írásaimban a való világot igyekszem megírni, úgy ahogy van, és ez sokaknak nem tetszik, de sokaknak igen. Támadnak is eleget, de dicsérnek is. Vereimnek és egyébb írásaimnak is viszonylag nagy sikerei vannak, felkavarja az olvasókat, és ez a jó, mert ha érzéseket, indulatokat tudok kiváltani, akkor volt mondanivalója, és továbbgondolásra késztettem az olvasókat. Ma sajnos már alapjaiban változtak meg a dolgok, minden tekintetben, és nagyon nehéz „embernek” maradni, önálló gondolatokkal világnézettel, melyek nem változnak , hanem egyéniségünk alappillérei. De igyekszem a magam módján helytállni és segíteni, és írásaimban valamint a hétköznapi életben is az általam helyesnek tartott elvek szerint cselekedni, mert ezt tartom fontosnak. Az írás is fontos de maga az ember az ami alfa és omega, mert a világban egyedüli érték az emberi élet, és azon kell munkálkodni, hogy valóban humánus, toleráns, liberális, elfogadó legyen, hogy nem csak az a fajta élet és világnézet – vallás van amit ismerünk, hanem sok más is. Az élet ezerhúrú hangszer, és sokféle életmód létezik, nincs jogunk senki világnézetét elitélni, amíg élni hagy más felfogású embereket is.
Köszönjük a válaszokat és további sikereket kívánunk az írás területén!
