A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából Bogárdi Szabó István püspök volt a Könyvtári beszélgetések keretében az esztergomi könyvtár vendége, november 13-án, hétfőn.
Bogárdi Szabó István püspök, teológus, egyetemi tanár. 1981-ben, a Budapesti Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészi oklevelet. 1982-83-ban Chicagoban tanult tovább, 1994-ben teológiai doktorátust szerzett a Károli Gáspár Református Egyetemen. 1998-tól 2015-ig a Pápai Református Teológiai Akadémia Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője volt. 2002-ben habilitált az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, 2015-től a Károli egyetemi tanára. 1981-82-ben Sáregresen volt segédlelkész, 1983-tól 1985-ig Józsefvárosban volt beosztott lelkész, majd 1997-ig a Budapest-külső-üllői úti missziói gyülekezetet vezette, azóta a budahegyvidéki közösség lelkésze. 2003 óta a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, ebben a tisztségében harmadik ciklusát tölti. 2015 óta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. „Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a 16. század az egymásnak ellentmondó és feloldhatatlan kinyilatkoztatások korszaka volt” – fogalmazott a református teológus, aki szerint „több száz év távlatából, a kölcsönös megengesztelődés készségével ma már higgadtabban nyithatnánk újra a befejezetlenül hagyott vitákat – például a kinyilatkoztatás forrásáról, a hit és cselekedetek viszonyáról, a szentségekről, a szeretet erejéről, krisztus közbenjárásáról, az egyház természetéről”. A dunamelléki püspök szerint napjaink ökumenikus teológiai párbeszéde, minden hiányossága mellett, jó reménységet ad arra, hogy a reformáció korában felmerült nagy kérdéseket a szakadék mélyülése nélkül végigbeszéljük.
Mi itt a 21. században hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a 16. század az egymásnak ellentmondó és feloldhatatlan kinyilatkoztatások korszaka volt, amikor erős és akaratos individuumok akár az egyház közösségének megbontása árán is igyekeztek érvényre juttatni meggyőződésüket. De több száz év távolából, számos szomorú történelmi emlékkel és a kölcsönös megengesztelődés készségével talán már higgadtabban nyithatnánk újra az akkor lefolytatott (vagy le nem folytatott, legalábbis befejezetlenül maradt) vitákat, például a kinyilatkoztatás forrásáról, a hit és cselekedetek viszonyáról, a szentségekről, a szeretet (caritas) erejéről, Krisztus közbenjárásáról, vagy éppen magáról az egyház természetéről. Az a teológiai munka, amely ma az ökumenikus mozgalom keretén belül folyik, még ha olykor kétséges vagy bizonytalan eredményekkel is, de jó reménységet ad arra, hogy újra és újra végig lehet tárgyalni a reformáció korának nagy kérdéseit is, anélkül, hogy tovább mélyülne az egyházak közötti szakadék.
A reformáció ötszázadik évfordulóján sokszor halljuk átvitt értelemben: de kár volt Krisztus varratlan köntösét szétszaggatni! Pedig a valóságban nem tépte azt szét senki, sorsot vetettek rá, János evangélista szerint így teljesedett be a prófécia. „Legfeljebb mi megyünk el messzire Jézustól. De ha közel vagyunk hozzá, látjuk, hogy egyben van az a köntös” – mondta már az egyházról Bogárdi Szabó István református püspök. Szerinte az emlékév arra ad alkalmat, hogy visszamenjük az eredőhöz, Jézus Krisztushoz. A 16. században is az Üdvözítőhöz való megtérést keresték.
A rendezvényre nagy volt az érdeklődés, szép számú közönség gyűlt össze. A beszélgetést megnézhetik az RTVE honlapján, vagy az arról készült DVD-t kikölcsönözhetik a könyvtárból.
Hámosné Szőke Anna
Fotók: Nyári Andrea
