A Dorogi Barangolások soron következő részében “Epizódok a bányaiskolák történetéből” címmel az oktatás múltjával foglalkozunk.
Amikor 1892-ben felépült a bányakolónia a mai Zsigmondy-lakótelep helyén, még elég volt a bányászcsaládok iskolás korú gyermekeinek egy lakóépület fenntartása iskolai célokra. Az alapképzés a 4. osztályig tartott, a középfokú intézmény Esztergomban vagy Nyergesújfalun 12 évfolyamos iskolában várta a továbbtanulókat, a többség azonban két évig inkább ismétlő iskolába járt délutánonként (még mindig a kolóniai épületben), hogy aztán munkába álljanak a gyerekek, s minél előbb pénzt adhassanak a családi költségvetés szűkös pénztárcájába. Egyetlen tanító gondoskodott a 100 körüli létszám tanításáról. Petricsek Ferenc (később Perényi néven) látta el ezt a kemény munkát. Magyarul kellett tanítania a monarchia osztrák, német, lengyel, délszláv, cseh és szlovák anyanyelvű diákjait, ő maga is beszélt a magyar nyelv mellett németül és szlovákul. S még így sem biztos, hogy mindenkivel szót tudott érteni, hiszen az osztrák-német birodalom tájnyelvei, vagy a szláv nyelvek bábeli zűrzavarában maguk a gyerekek sem mindig értették egymás szavát.
Perényi Ferenc tanító és tanítványai 1910 körül.
Az első világháborútól kezdve a rohamosan fejlődő bányatársaság lakótelepét bővíteni kellett, az új családok gyermeklétszáma már nem fért el a korábbi egy tanteremben. A kolóniai épületből 1920-ban át kellett költözniük az új iskolába (ez ma a Petőfi-iskola épülete), melynek négy tanterme sem győzte sokáig a létszámok emelkedésével a versenyfutást. Nőtt a tanítói létszám is, igazgatónak Rákosi Károlyt nevezték ki, aki esztergomi születésű volt, itt szerzett diplomát is, és hamarosan Esztergom megye egyik legjobb intézményét verbuválta össze iskolájában.
Balra: az első bányaiskola épülete a bányakolóniában. Jobbra: a Petőfi-iskola első épülete 1920-ban.
A bányatelep rohamos növekedése azonban 1931-ben már egy második épület tervezését és üzembe helyezését is szükségessé tette (ma a megüresedett Dózsa-iskolaként ismerjük a bányatemplom szomszédságában). Rákosi igazgató úr itt is ellátta az intézményvezetés feladatát.
A legjobb pedagógusok letelepítésének olyan feltételeit is teljesítették Dorogon, mint a szolgálati lakások biztosítása. Ma is állnak az iskolák mellett az akkor pedagóguslakásoknak nevezett otthonok, melyekből naponta egy rövid sétával elérhető volt a pedagógusok számára a munkahelyük.
Pedagóguslakások a bányaiskola szomszédságában.
A bányatársaság pedig üdülőt vásárolt Balatonfenyvesen, ahol a bányászcsaládok pihenhették ki egész évi fáradalmaikat. A gyerekek az iskola szervezésében töltöttek el vidám heteket a magyar tenger partján.
Bányászcsaládok Balatonfenyvesen üdülő gyermekei.
A növekedés azonban megállíthatatlan volt, már csak azért is, mert a II. világháború éveiben már nem négy-, hanem nyolcosztályossá fejlesztett iskolát kellett vezetnie minden igazgatónak. A háborút követő új társadalmi rendszerben pedig újabb fordulatok következtek be az iskolák történetében. 1946-ban államosították és egy intézménnyé vonták össze a községi iskolával együtt az alapfokú intézményeket. A negyvenes évek végétől pedig a három épületet (újabb építkezésekkel) három önálló iskolává fejlesztették, ekkor kapták a Zrínyi Ilona, Petőfi Sándor és Dózsa György nevet.
A két hajdani bányaiskolából a Petőfiben csak fiúkat képző intézményt hoztak létre.
Az 1960-as évektől mindhárom iskolában koedukált (lányokat és fiúkat egyaránt befogadó) osztályok indultak. A létszámok már az államosítás után szükségessé tették a párhuzamos osztályok létrejöttét, az 1980-as évekre pedig szükségessé vált egy nagy, korszerűbb iskola építése a Dózsa-iskola helyett. Az Eötvös József nevét viselő intézmény végül három párhuzamos osztály mellett sem váltotta le azonnal a Dózsát, hanem negyedik iskolaként fogadta – immár nemcsak Dorog területéről – a tanulókat. Sajátos programjaikkal (matematika, ének-zene, testnevelés tagozat) népszerűvé váltak a környék településein is a dorogi iskolák, így a Dózsa-iskola végleges bezárására csak a 2000-es években került sor. Mai elhagyott állapotában így is fájó emléke ez az épület minden dózsás diáknak.
Az alma máter szeretete, tisztelete gyakran felbukkan az internet korában a világhálón. Minden iskolának megvannak azok az értékei, amelyekért a hajdani diákok szívesen emlékeznek iskolai éveikre, tanáraikra, sikereik helyszíneire. Az évfordulós találkozók ébren tartják ezeket az érzelmeket, fölerősítik az emlékezők nosztalgiáját. Reméljük, hogy a hozzászólók ezúttal is kiegészítik rövid történetünket a maguk személyes emlékeivel.
A bányászat nélkül ez az iskolatörténet ma sokkal szegényebb és egyszerűbb lenne. Becsüljük és ismerjük meg a múltat ahhoz, hogy hozzá méltó jelent és jövőt alkothasson városunk az oktatástörténet mindig újraalakuló fejezeteihez!
Kovács Lajos
Források: Kovács Lajos: 100 éve építették bányászgyerekeknek. Emléklapok a dorogi Petőfi Sándor Általános Iskola és jogelődjének történetéből. Dorogi Füzetek 49. Dorog, 2016. – Kovács Lajos: A dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskola és jogelődjének 300 éve. Dorogi Füzetek 50. 2016. – Kovács Lajos: Dorogi iskolák 100 éves tükrök fénytörésében. Dorog Város Önkormányzata, 2016.
Címlaptofó: A második bányaiskola-épület (később Dózsa-iskola) 1931-ben.
