Kategóriák: DorogHírek

Alkusz iroda nyílt az Intézmények Házában

Dorogon, az Intézmények Háza új, hiánypótló szolgáltatással bővült, méghozzá egy pénzügyi-biztosítási tanácsadó irodával.

Szeptember 15-én, pénteken, a NetMaxx irodamegnyitó ünnepségén Dankó József alpolgármester köszöntötte a vendégeket. Beszédében elmondta, hogy Dorog Városnak szüksége van új cégekre, vállalkozásokra, akikkel hosszú távon tervezhetnek, illetve együttműködhetnek.

Az alpolgármester úr kiemelte, hogy Dorogon egy hasonló megújulásnak lehetünk tanúi az elkövetkező években, mint 2007-ben, amikor megújult a város fő útja, illetve a sikeres pályázatoknak köszönhetően újjáépültek a város középületei. Most az oktatási intézményeken a sor, amelyek hamarosan új köntöst kaphatnak.

Hartmann Péter és Süttő Péter, a vállalkozás ügyvezetői megköszönték Dankó József szavait, majd Süttő Péter egy prezentáció keretében felvázolta vállalkozásuk szolgáltatásait, illetve ecsetelte azoknak fontosságait. Az elmondottakban kiemelte, hogy az ember életében az első nagy kiadás a házasságkötés, majd az azt követő családalapítás. Egy KSH statisztikára hivatkozva elmondta, hogy egy gyermekre, amíg az első diplomáját megszerzi, nagyságrendileg 26 millió forintot költ egy család, közel 24 év alatt. Hozzátette, hogy ezért fontosnak tartja a megtakarításokat, kisebb befektetéseket, amelyekkel később fedezni lehet életünk jelentősebb anyagi problémáit.

A hétfőtől péntekig nyitva tartó irodájukban díjmentesen segítenek összeválogatni a 16 biztosító és jelentősebb magyar bankok, valamint az összes lakástakarékpénztár egyénire szabott legkedvezőbb ajánlatait. Továbbá rendelkezésre állnak családoknak, hivataloknak, civil szervezeteknek, illetve vállalkozásoknak teljes körű szolgáltatásaikkal.

dorogimedence.hu