Kategóriák: CsolnokDorogHírek

A Fekete fiúk nyertek Oroszlányban

Sok százan érkeztek augusztus 19-én, szombaton az oroszlányi Bányászati Múzeumba, hogy szurkoljanak a Visegrádi Négyek erős embereinek csapatversenyén, különösen a magyar csapatot képviselő Fekete Miklósnak és Richárdnak.

Lazók Zoltán polgármester köszöntötte a cseh, lengyel, szlovák és hazai párosokat, majd rögtön emberes feladattal indult a vetélkedés: különböző súlyú kőgolyókat kellett átemelni az akadályon, s ebben a magyarok bizonyultak a legjobbnak, ugyanis csak nekik sikerült a 200 kilóssal is megbirkózni.

A szponzor, Bridgestone 450 és 600 kilós gumikerekeinek forgatásánál aztán sajnos megsérült a szlovák együttes egyik embere, akit kórházba is kellett szállítani, így már csak három párosnak maradt esélye a győzelemre.

Később a Grundfos 110 kilós szivattyúival való 60 méteres futás következett, amit szintén a hazaiak nyertek, majd a 9,3 tonnás csilleszerelvény húzás volt a főszerepben.

Az utolsó szám előtt már csak a magyar és a cseh csapatnak volt esélye a győzelemre. Ez súlyok emelésével kezdődött, és 240-270 kilós súlyok lépcsőn való feljuttatásával folytatódott. A nézők fergeteges biztatása mellett ezt a számot is sikerült megnyernie a Fekete fiúknak, így Magyarország erős emberei győztek a cseh, lengyel és szlovák párosok előtt.

A verseny az Oroszlányi Önkormányzat támogatásával valósult meg!

Fotó, forrás: kemsport.hu