Két baleset is történt Esztergomban

Pénteken két baleset is történt Esztergomban: egy idős bácsi hirtelen irányt változtatott kerékpárjával így elgázolták, egy 66 éves lakos pedig tolatás közben okozta a balesetet.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2017. augusztus 18-án 7 óra 5 perckor Esztergom belterületén. Egy 71 éves esztergomi férfi közlekedett elektromos kerékpárjával a Damjanich utcában. Mögötte haladt egy 39 éves nő Chevrolet gépjárművével. A nő a kerékpár előzésébe kezdett, azonban az előzés végrehajtása során a kerékpáros hirtelen balra kormányozta járművét, melynek során érintőlegesen a gépkocsi jobb első részének ütközött, majd az úttesten felborult.

Egy 72 éves esztergomi lakos 2017. augusztus 18-án 7 óra 40 perckor Dacia gépjárművével Esztergom, Simor János utcában hátramenetet végzett, melynek során nekiütközött a mögötte elhaladó Opel gépkocsinak, amit egy 66 éves helyi lakos vezetett. A baleset során anyagi kár keletkezett.

Fotók, forrás: police.hu