A Dorogi Barangolások mostani részében a dorogi szénbányászathoz tartozó munkásfürdőt mutatjuk be, ami nem olyan régen a Relabornak adott otthont.
Az első művészi igényű építészeti alkotás: a munkásfürdő
Talán meghökkentő címet adtunk írásunknak, de minden betűje igaz. Az 1912-ben bányaigazgatóvá kinevezett Schmidt Sándor a világháború kitörésének küszöbén minden téren újat alkotott a szénmedencében. Elkezdődött a víz alá került bányák megtisztítása, új aknákat nyitottak, növekedett a széntermelés, korszerűsíteni kellett a szén nagyság szerinti osztályozását, szállítását. A környék bányáiból a dorogi vasút iparvágányainak közelébe kellett koncentrálni a teljes termelést, ehhez földalatti altárón (évtizedeken át bővülő alagútrendszeren) szállították keskeny vágányú vasúton a fekete gyémántot. A munkások is innen indultak munkahelyeikre, ide érkeztek vissza műszakváltáskor. Elengedhetetlen feladat volt a növekvő létszám fürdőépülettel való ellátása. Schmidt a híres Kós Károly-féle építésziskola erdélyi tehetségét, Mende Valért bízta meg egy monumentális, ugyanakkor mégis karcsú, lendületes vonalakkal és szecessziós külső díszítésekkel ellátott munkásfürdő tervezésével. 1916-tól vették használatba az új bányaközpont művészi igényű középületét a bányamunkások.
A munkásfürdő bejárati oldala (1929)
A nagyméretű gyülekezőterem azonnal kapott más, főként kulturális célú feladatokat is, hiszen még nem állt a kultúrház épülete, a bányakaszinó pedig csak kisebb létszámú rendezvényeknek tudott otthont adni. A háborús évektől kezdve gyakran rendeztek itt jótékony célú bálokat, szilveszteri esteket, fővárosi művészek meghívásával kabaré műsorokat. Itt szervezték meg 1920-ban az Országos Magyar Bányászati és Kohász Egyesület dorogi csoportját, amely több száz vendéget tudott fogadni az ország minden sarkából.
A dorogiak ide hívták meg az esztergomi, pilisvörösvári műkedvelő színjátszó csoportokat színházi bemutatóikra, zsúfolt termekben tapsoltak a népszínművek és vallási tárgyú tanító drámák lelkes színjátszóinak. Az első dorogi mozielőadásokat is itt szervezték az 1920-as években, szombat és vasárnap vetítették a főleg amerikai és magyar némafilmeket az ámuló dorogiak számára. Itt alakult meg az első dorogi levente színjátszó csoport, a neves esztergomi fényképész, Tvarosek Pál örökítette meg a jelmezes szereplőket az épület bejárati kapujában 1926-ban, első bemutatójuk alkalmából. A terem helyet adott a felnőtt és levente zenekarok próbáinak és előadásainak is. Mindezeket a feladatokat 1928-tól aztán fokozatosan átvette a Munkásotthon épülete.
Az 1930-as években jeles magyar művészek képzőművészeti alkotásai díszítették a gyülekezőtermet, amit imateremnek is neveztek. A bányába induló bányászok itt mondták el a híres dorogi imát védőszentjükhöz, Szent Borbálához, akinek szobrát s a hozzá tartozó bányászcsalád csoportját az a Mátray Lajos szobrászművész alkotta meg, aki a bányatemplom oltárképét és a szénoltár hatalmas angyalalakjait is készítette.
1935-ben Gáthy Zoltán javaslatára Schmidt Sándor nagyméretű olajfestményt rendelt meg a Képzőművészeti Főiskola festőművész tanárától, Edvi Illés Aladártól, Dorog fejlődésének bemutatására. Gáthy a fizikai és szellemi erők összefogásának allegóriáját látja a képen, ahol a mérnök és a vájár egyenrangú megteremtője a hatalmas dorogi fejlődésnek. Ezt a dorogi ipari létesítmények és közösségi célú építmények sora igazolja a képen, mely felett itt is Szent Borbála lebegő alakját láthatták minden nap a bányába induló munkástömegek. Milyen kár, hogy ezek az értékes alkotások az esztelen pusztítás áldozataivá váltak a II. világháborút követő években! A festményről mindössze fekete-fehér felvétel maradt ránk, két részletben ábrázolva az eredeti munkát.
A széntermelés a XXI. század első éveiben fokozatosan megszűnt a szénmedencében. A bányafürdő fontossága mindezidáig változatlan volt. A fürdőszoba fokozatos elterjedéséig a lakosság is igénybe vehette a kád- és zuhanyfürdőt.
Az utóbbi évtizedekben aggodalommal figyelhetjük, megtalálja-e városunk azt az állandó, hasznos funkciót, amely egy jeles építőművész első szép hagyatéka a dorogi bányatörténet legsikeresebb évtizedeiből.
Írta: Kovács Lajos
Források: Dr. Csiffáry Nándor mozitörténete, Dorogi Füzetek 21. – Gáthy Zoltán: Emlékeim – Dorogi Füzetek 8. – és Kovács Lajos kutatásai. – a fotókat Gáthy Barnabás és Geiszler József bocsátotta rendelkezésünkre.
Címlapfotó: a munkásfürdő Hantken Miksa utca felőli oldala (1929)
Legutóbbi cikkek
