Kategóriák: Hírek

Megújul a bajnai kastély

Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében – mondta el a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos július 24-én, hétfőn a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón.

Virág Zsolt hozzátette, hogy programban 55 milliárd forint felhasználásával 39 épület rekonstrukciója valósulhat meg, 19 várat és 20 kastélyt fejlesztenek, köztük olyanokat is, mint a Bajnán található épület, mely eddig elhanyagolt állapota miatt nem bírt komoly idegenforgalmi vonzerővel.

A Komárom-Esztergom megyei Bajnán felújítják a Sándor-Metternich-kastély főépületét és a mellékszárnyak egy részét, valamint helyreállítják a díszudvart, a parkot és a sétányokat. A turisztikai fejlesztés fő célja Sándor Móric, az „ördöglovas” kastélyának, valamint korának bemutatása interaktív módon, épített installációk és multimédiás eszközök segítségével – ismertette a részleteket a miniszteri biztos.

Forrás: MTI
Fotó: wikimedia.org

Megosztás