Kategóriák: EsztergomHírek

Rendhagyó koncertszínház Cserháti Zsuzsa emlékére

Különleges megemlékezés készül a tragikusan elhunyt énekesnő utolsó fellépésének helyszínén, az Esztergomi Várszínházban.

Dokumentarista koncertszínházzal tisztelegnek Cserháti Zsuzsa emléke előtt azon a helyen, ahol az énekesnő tizenöt évvel ezelőtt utoljára lépett közönség elé. Az előadás célja az alkotók megfogalmazásában, rendhagyó módon állítani emléket Magyarország egyik valaha élt legnagyobb énekesnőjének.

A színészek által játszott szituációk nem megírt fikciók, a szövegkönyv valós interjúk, dokumentumok felhasználásával készült. „Szeretnénk, ha a közönség számára kirajzolódna a fellelhető interjúkból, beszélgetésekből, dokumentumokból az út, amin végig kellett neki mennie, hogy mindig tudjuk és emlékezzünk rá, hogy a jövő nemzedék tehetségeit ne engedjük a semmibe veszni. Természetesen munkásságának nagy zenei állomásairól sem fogunk megfeledkezni” – mondta Horányi Juli, az előadás megálmodója.

A jelenetek között élő zenekari kísérettel hangzanak el azok a dalok, amelyek meghatározták Cserháti Zsuzsa pályáját és összeforrtak élete minden állomásával. Az alkotók célja szerint a legnépszerűbb dalok segítségével egy történeti vonal is felépül, amely végigvezeti a nézőt az énekesnő életén.

Az előadás szereplői Horányi Juli, Märcz Fruzsina és Ágoston Péter. Zenészként Szakonyi Milán (gitár, vokál), Kovács Felícián (billentyű), Miklós Milán (basszusgitár) és Weisz Nándor (dob, vokál) működik közre. A produkció rendezője Dénes Viktor.

Az előadás július 30-án, vasárnap látható az Esztergomi Várszínházban, este 9 órai kezdettel.

Forrás: szinhaz.hu, Dénes Viktor
A Cserháti Zsuzsáról készült fotó, amit a plakáthoz felhasználtak, Hegedűs György felvétele

Megosztás