A Dorogi Barangolások cikksorozatunk következő epizódjában a szénrakodót, valamint a hozzá tartozó kötélpályát mutatjuk be.
1927-ben elkészült egy hosszú dorogi ipari műtárgy, melynek kiindulási pontja a vasútállomáshoz közeli szénosztályozó volt, végső pontja pedig az esztergomi Kis-Duna ága. Valamennyi létesítmény tervezője a gyakran emlegetett Gáthy Zoltán volt. Ma már sem a szénosztályozó, sem a kötélpálya nyomvonala nem látható városunkban, a végpont – a szénrakodó – azonban ipari műemlékként most is fölkereshető, a táti útról megközelíthető.
Alapozzák a dunai rakodó betonpilléreit (1927)
A létesítményre azért volt szükség, mert nagy mennyiségben a vízi úton történő szénszállítás volt a legolcsóbb megoldás. Dorogon akkoriban a drótkötélpályák egész hálózata volt látható, még a vonaton átutazó Radnóti Miklós is megemlítette naplójában. Esztergom felé gördülő vonatának ablakából percekig követhette a levegőben a Duna felé igyekvő, nyikorgó csilléket. Naponta láthatták az új bányaiskola (később Dózsa-iskola) diákjai, a Bányász köröndön közlekedők, vagy a Chorin-telep lakói. A 6 kilométernyi drótkötélvezeték vasoszlopai átszelték Kenyérmező sík völgyét, hogy elérve a szénrakodóhoz a csillék kifordíthassák terhüket a várakozó uszályokra. Aztán fordultak vissza az újabb küldeményért. A betonlábakon vízben álló szerkezet 15 méteres magasságával már messziről látható, 200 négyzetméter alapterületű nyeregtetőzete alá kúsztak be a hatalmas, lapos uszályok az értékes dorogi fűtőanyagért. Működtették energiájukkal az erőműveket, a gőzmozdonyokat és gőzhajókat.
A kötélpálya a Dózsa-iskola mellett (1962 – Dózsa-iskola fotótára)
1963-ban szállították az utolsó csille szenet a rakodóhoz, a kötélpálya elbontására 1969-70-ben került sor. Az építmény létét is veszély fenyegette, az utóbbi évtizedekben azonban új, metaforikus életre kelt. Lévay Jenő képzőművész és barátai alapítványt hoztak létre a továbbélés reményében, maga a művész képsorozatokkal, kiállításokon bemutatott vízióival országszerte ismertté teszi a páratlan ipari műemléket. A kirándulók kíváncsiságát is élénken foglalkoztatja a különlegesség, mely napjainkban több település, de legfőképpen a Dunakanyar közös kincsévé vált.
Bízzunk benne, hogy jut ezután is akarat és anyagi erőforrás a karbantartására, megőrzésére.
Balra: a Chorin-telepi kötélpálya szakasza (1950-es évek eleje – Honvéd család fotógyűjteménye). Jobbra: a Váltótér Alapítvány kiadványa (Szerkesztette Lévay Jenő grafikusművész – 1993).
Írta: Kovács Lajos
Források: Dorogi lexikon – Váltótér c. kiadvány az 50. bányásznap tiszteletére – Dorog 2000 c. fotóalbum
Címlapfotó: Dobrovits Ádám képrészlete
