Kategóriák: HírekKomárom-Esztergom

Négy százalék alatt a munkanélküliség megyénkben

Komárom-Esztergom megyében 2017. június elejére 3,5 százalékra csökkent az álláskeresők aránya – mondta el a megyei kormányhivatal vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

Kancz Csaba kormánymegbízott szerint ezzel az értékkel Komárom-Esztergom megye az országos rangsor harmadik helyén áll, Győr-Moson-Sopron és Vas megye mögött.

A járási hivatalok foglalkoztatási osztályai 5322 álláskeresőt tartottak nyilván, számukra 1497 állásajánlatot kínáltak. A nyilvántartott álláskeresők állományából májusban 1323 ember került ki, közvetítés révén 527 álláskeresőt sikerült munkához juttatni.

A megye meghatározó munkáltatói előrejelzéseik szerint 2018 márciusának végéig több mint 2600-zal szeretnék bővíteni saját állományú munkavállalóik létszámát. Jelentős emelkedés várható a járműiparban, az elektronikai termékek gyártásának területén és a gumiiparban.

Az „Út a munkaerőpiacra” projektben 2 hónap alatt 9 képzést indítottak el, ezeken 132 ember vesz részt. Az Ifjúsági garanciaprogramban 53 embert képeznek, mindkét képzési formában várnak még jelentkezőket, akik több szakma közül választhatnak.

Az előző év hasonló időszakához képest 16,3 százalékkal csökkent az álláskereső pályakezdő fiatalok száma, a teljes nyilvántartott állományban arányuk 5,7 százalékos.

Forrás: MTI

 

Megosztás