Kategóriák: DorogHírek

Jó hangulatban zajlott a Hódító Túrák első állomása

Május 13-án, szombaton szép számmal vettek részt a Hódító Túrák első állomásán, ami a dorogi Agorától indult két távban: 10 és 20 km. Habár az idő többször nem kedvezett a túrázóknak, a jókedv töretlen volt.

A Dorogi Sportiroda, a Virágzó Kesztölcért Egyesület és a Lábatlan Go szervezőinek összefogásával útjára indult a hétvégén a Hódító Túrák túrasorozat. Az esemény célja az volt, hogy a közelben élőket arra ösztönözzék, ismerjék meg jobban Komárom-Esztergom megye természeti értékeit és járják be azokat a helyeket, ahol talán gyerekkorukban jártak utoljára. Aki mindhárom túrát teljesíti, az utolsó rendezvényen fém kitűzőt kap ajándékba.

Az első állomás Dorogról indult és a csolnoki hegyeket vette célba. 10 km és 20 km között lehetett választani a természetjáróknak, akik a borús idő ellenére szép számmal gyülekeztek az Agoránál felállított regisztrációs sátornál. Az induláskor még kegyes volt az időjárás a vándorokra, napközben azonban egy kisebb zuhé áztatta fel az útvonalat, de a jókedv végig töretlen volt. Néhányan kutyával együtt indultak útnak és teljesítették a kitűzött távot és a Barangoló Kalandorok ifjúsági túratagozatának gyerekei is szép számmal képviselték magukat a rendezvényen.

A kicsik számára a hódítást a 10 km-es távon csúzlival, a 20 km-es távon íjjal való célbalövés jelentette, amit nagy örömmel teljesítettek. Néhány felnőtt is kedvet kapott és próbára tette magát. A legügyesebbek nyereménye csúzli és 4 főre szóló uszodabelépő volt. A felállított frissítőpontokon nemcsak vizet és nápolyit lehetett kóstolni, de a helyi csolnoki termelők termékeivel is megismerkedhettek a túrázók.


Az íjjal való célbalövést térségünk hagyományőrzői segítették (Jobbra: Székely Gyula, balra: Borodi Róbert)

A következő állomás június 3-án Kesztölcön lesz, ahol a Pilis vadregényes tájait járhatják be az érdeklődők, majd október 8-án Lábatlanon ér véget a sorozat.

Fotó, forrás: dorogisport.hu

Megosztás