Kategóriák: EsztergomHírek

Esztergom jövőképe

Május 15-én, az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban Esztergom jövőképéről tartott előadást Pálfy Sándor a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszékéről.

Az egyetemet képviselte Dúll Andrea környezetpszichológus szakértő is, valamint Bánlaky Pál az Esztergom, a szent és gyámoltalan város című szociológiai tanulmánykötet szerzője, akinek 1992-ben megjelent kutatása a mostani felmérés alapját szolgáltatta. A város képviseletében Eck András a Városfejlesztési Bizottság elnöke vett részt a rendezvényen.

Érzelmi, szubjektív megközelítéssel vizsgálta a városunkat 400 egyetemi hallgató. A 2015 őszén megkötött együttműködési megállapodás keretében 2016 év tavaszán kereste meg az Urbanisztikai Tanszéket Esztergom város Polgármestere, Romanek Etelka és Főépítésze, Philipp Frigyes a városépítészeti feladattal. A felkérés a város jövőképének és az ahhoz vezető útnak a kutatására szólt. A vizsgálat első része egy 102 oldalas tanulmányban már olvasható.

A fő kérdés hozzánk esztergomiakhoz az, hogy mi az, amitől jól érezzük, éreznénk magunkat városunkban. Ennek megfogalmazásához meg kell alkotnunk saját önképünket. A kutatás abban segít, hogy meghatározza a célokat és megmutatja, hogy milyen irányban induljunk el.

Esztergom generációk óta cipeli az egyházközponti és államtörténeti múlt szerepekkel járó kötelezettségeit, az ezekhez kötődő – kívülről érkező és belső – elvárások országos szintű terhét. Identifikálódása tehát nem csak az itt élőket érintő magánügy. Ennek megfelelően Esztergom helyzete sok szempontból nem vethető össze más, hasonló léptékű magyar városéval. Látogatottsága ma is nagy, azonban az elemzések szerint az idegenforgalmi tendenciák rendkívül kedvezőtlenül alakulnak. A turisták száma folyamatosan csökken, az itttartózkodások időtartama rövidül, a város megtekintése nem a főattrakciók, hanem a kínálatot kiegészítő programok között szerepel. Ma az utazások egy jelentős része szervezett keretekben zajlik, a célállomás nem maga a város, hanem elsősorban a Bazilika és környéke.

A város érezhető módon önkép-, és szerepzavarban van, de külső megítélése is igen ellentmondásos.

A Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszék a kutatást 2017. szeptember 30-ig fejezi be, a Múzeumok éjszakáján, 2017. június 24-én a Művelődés Házában (volt Zsinagóga) fotókiállítás lesz az egyetemi hallgatók esztergomi fényképfelvételeiből.

Kérik, hogy június 4-ig minél többen töltsük ki a https://goo.gl/ain2qh címen elérhető kérdőívet.

Hámosné Szőke Anna

Fotók: Steindl Nóra

Megosztás