Kategóriák: DorogHírekSport

Magabiztosan nyertek a dorogi kézisek

Az NB II-es bajnokság 18. fordulójában a Szent István SE II-es csapata látogatott Dorogra. Az utóbbi hetekben nagy munkát végeztek/végeznek a lányok edzéseken, hiszen céljuk, hogy bajnokság végét is bírják erővel és minél több pontot gyűjtsenek.

Az első perctől kezdve nagy iramú találkozót láthatott a szép számú nézősereg. A vendégek óriási lendülettel hozták fel a labdát és próbáltak így gyorsan helyzetbe kerülni. A dorogi lányok azonban gond nélkül oldották meg a visszarendeződést. Sőt a vendégek minden hibáját gyakorlatilag azonnal indítással és könnyű góllal büntettük. Szinte percenként betaláltunk a budapestiek kapujába, általában rendezetlen védelem ellen. Az első 10 percben Szőts Fanni és Simsik Cinti felváltva szerezték találatainkat. A vendégek szakvezetője négygólos hátrányban (5-1) 6 perc játék után időt is kért.

A játékmegszakítás csak néhány percre lassította le csapatunkat, előnyünk fokozatosan nőtt. Egy vendégtalálatot általában mindig 3-4 dorogi találat követett. A félidő végére tetemes lett a különbség, kiemelkedő számú gólt szereztünk az első fél órában, szám szerint 26-ot!

A második játékrész, hasonlóan folytatódott. Bár ekkor már a gólszerzésben a dorogi serdülők és ifi korúak jeleskedtek. 45 perc játék után kialakult a legnagyobb különbség 24 gól (36-12). Az utolsó negyed órában kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ennek egyik oka volt, hogy több hiba csúszott a dorogi gépezetbe. Bár ez ekkora különbségnél már szinte törvényszerű. A végeredmény így is fölényesre sikeredett (42-19).

Végeredmény
Dorogi ESE – Szent István SE II 42-19 (26-10)
Összeállítás: STADLER Merci (kapus) – IMREI Nóri 5 gól, SIMSIK Cintia 13 gól, SZŐTS Fanni 6 gól, Reskó Dzseni 2 gól, PRIÁLL Edina 1 gól, Zsótér Dana 4 gól. Cserék: Mátyás Vika (kapus) – MOLNÁR Eszti 5 gól, Sipos Krisztina és Turák Netti 2 gól, Bodnár Niki és Forgács Viki 1-1 gól, Tolvaj Gréta, Forgács Klaudia.

Mestermérleg – Bona Gergő: „Semmiképp nem akartunk abba a hibába esni, mint a Komárom ellen. Megbeszéltük, hogy az előző fordulóhoz hasonlóan megpróbálunk óriási iramot diktálni és minél hamarabb döntésre vinni a találkozót. Úgy gondolom ez sikerült. Büszke vagyok serdülőimre, akik 7 góllal járultak hozzá győzelmünkhöz.”

Junior mérkőzés

A múltkori bravúros győzelem után egy halvány esély mutatkozik a bronzérem megszerzésére, ezért juniorjaink, annak ellenére, hogy sok játékidőt töltöttek pályán a felnőtt mérkőzésen, mindenképpen győzni szerettek volna. 12 percig fej-fej mellett haladt a két csapat, ám utána sikerült növelni a tempót és a félidő végére magabiztos vezetésre tettünk szert (18-11).

A második játékrész kicsit döcögősen indult, ám amikor pályára lépett a serdülő csapatunk Forgács Klaudiával kiegészülve pillanatok alatt tízgólosra nőtt az előnyünk. Úgy tűnt minden rendben, de jó néhány sorozatban elkövetett hiba esélyt adott a vendégeknek a felzárkózásra. Ők éltek is ezzel a lehetőséggel és hat gólt szereztek zsinórban. Így tíz perccel a vége előtt 26-22 volt az állás. Ekkor szerencsére megrázták magukat újfent a hazaiak és Horváth Kitti három góljával végül sikerült győzelmet aratni (30-26).

Végeredmény
Dorogi ESE – Szent István SE II 30-24 (18-11)
Összeállítás: MÁTYÁS Vika (kapus) – IMREI Nóri 6 gól, Molnár Eszti 2 gól, Reskó Dzseni 2 gól, Turák Netti, PRIÁLL Edina 5 gól, Forgács Viki 5 gól. Cserél: Stadler Merci (kapus) – Horváth Kitti és Forgács Klaudia 3-3 gól, Szittya Lili 2 gól, Bodnár Niki és Pap Kriszti 1-1 gól, Tolvaj Gréti.

Mestermérleg – Bona Gergő: „Jó mérkőzést játszottunk, egy kisebb hullámvölggyel ugyan, de elégedett vagyok a lányokkal.”

Fotó: Tolvajné Gál Erika
Forrás: Dorogi ESE kézilabda szakosztály Facebook oldala, dorogisport.hu

Megosztás