Esztergom-kertvárosban is lesznek felújítások

Óvodafelújítás, játszótér, műfüves pálya, útfelújítások, utca rekonstrukciók – egyebek közt ezek valósultak meg az elmúlt időszakban Esztergom-Kertvárosban – értesült az infoesztergom.hu a kedden tartott lakossági fórumon.

Évenkénti aktuális lakossági fórumát tartotta meg Kertváros a Féja Géza Közösségi Házban április 4-én. Az eseményen részt vett Bánhidy László alpolgármester, dr Endre Szabolcs jegyző, valamint Juhász István, Sztojka Lajos és Tóth Tamás képviselők.

Az eseményen összefoglalták a fórum szervezőinek célkitűzéseit, így többek között azt, hogy a képviselők ezúttal mintegy két és fél éves időszakot foglalnak össze beszámolóikkal. Ezekben egyebek mellett felsorolták az Esztergom-Kertvárosban elmúlt időszakban végzett munkálatokat, így például a képviselő-testület a Kertvárosban működő részönkormányzattal együtt összehangoltan, rendszeresen méri fel a helyi problémákat és keres azokra megoldásokat.

A 2014 őszétől kezdődő ciklus eredményei között szerepel a kertvárosi óvoda teljes felújítása, melynek során az ingatlan új szárnyrésszel, játszótérrel és műfüves pályával egészült ki. Szintén a gyarapodás része volt a Szalézi-lakótelepnél lévő régóta kátyús út, a Sport utca és további kertvárosi utcák sikeres rekonstrukciója, a Szalézi-lakótelepnél lévő illegális szeméthalmok felszámolása és fák kivágása, valamint a Wesselényi utcában és az iskolánál adtak át új játszótereket. Emellett több kertvárosi utcába, kereszteződésbe új jelzőtáblákat raktak ki, melyek segítségével kialakítható volt egy úgynevezett „30-as zóna”. Ugyancsak megújultak több helyen a buszmegállók, ahová korszerűbb váróhelyeket alakítottak ki. Harmadik éve tartják a körzetben a „Virágos Kertváros” akciót, melynek keretében városszépítő mozgalom indult a helyiek révén. A részönkormányzat kezdeményezésére létrehozták az úgynevezett Féja-emlékplakettet, melyet kétféle formában, a városrész fejlődéséért, értékeinek megtartásáért régóta dolgozó helyi közösségnek, illetve helyi civil személynek osztották ki, először tavaly. Ugyancsak Kertváros gyarapodásához járult hozzá az Értéktárhoz való csatlakozás, illetve az abba bekapcsolt kertvárosi műemléki ingatlanok és hagyományok sora.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a kertvárosi rendezési koncepciót, mely 2014-től 2019-ig tartó időszakról szól, s melyet a körzet képviselői beadtak az önkormányzat illetékes osztályaihoz. Ebben a koncepcióban többek között szerepel a felújítás szempontjából a körzet legnagyobb feladatának mondható Szalézi-lakótelep ügye. A területen vannak önkormányzati- és magántulajdonú lakások, házak, és vannak vállalkozások ingatlanai is, és az érintett területek tulajdonosainak kiderítése miatt ez a vegyes állapot megnehezíti az ott elvégzendő munkákat, így például fűnyírást, illegális hulladék elszállítását, illetve romos épületek rendbe tételét, szanálását.
Kitűnt, hogy Esztergom-Kertvárosban is elsősorban az utak, járdák, utcabútorok rendbetétele, felújítása az egyik legnagyobb probléma. Tervben van a Határ út és a Kenyérmező utca rekonstrukciója. A lakosság részéről jelzések érkeztek a Wesselényi utca állapotával kapcsolatban, kérték, hogy itt is legyen felújítás. A vasútállomásnál is szükséges több szakaszon olyan felújítás, mely közlekedésre alkalmassá teszi az ott lévő, rossz vagy korszerűtlen állapotban lévő utcákat, utakat. Ugyancsak a kertvárosi felújítási tervkoncepció része, hogy a részönkormányzat kirendeltségének rekonstrukciója.

A fórumon továbbá szó esett az integrált településfejlesztési stratégia erre a városrészre vonatkozó leírása, mely a kertvárosi részönkormányzat által készített, úgynevezett „probléma térkép”-pel egészült ki. Ehhez a stratégiához csatolták a szintén az részönkormányzat által elkészített Szalézi-koncepció, a Pala-koncepció illetve Kertváros útfelújításainak koncepciója munkaanyagát.
A lakossági fórumra résztvevők több témát is felvetettek, így például az illegális hulladék, a közterületfelügyelő hiányának, a Szalézi-helyijárat, a veszélyes fák kivágása ügyét.

Fotó, forrás: infoesztergom.hu