Natúr Világ Legerősebb Emberei Csapat Világbajnokság

Március 25-én, szombaton 15 órai kezdéssel, megrendezésre kerül a Natúr Világ Legerősebb Emberei Csapat Világbajnokság Esztergomban. Magyarországot Ifj. Fekete László (hétszeres világbajnok) és testvére Fekete Miklós (négyszeres világbajnok) képviseli. Az eseményen a versenyzők öt versenyszámban mérik össze az erejüket.

A dorogimedence.hu szerkesztősége Ifj. Fekete Lászlót kérdezte, hogy készülnek testvérével a bajnokságra.

Laci, hogyan készültök testvéreddel a bajnokságra?
Nagyon keményen, tisztán becsületes munkával készülünk a Világbajnokságra. Saját konditermünkben speciális kelékekkel készülünk. Kőgolyókat, sziklákat, beton tömböket, fél tonnás traktor kerekeket emelünk.


Balra: Fekete Miklós. Jobbra: ifj. Fekete László

Kifejtenéd, hogy mitől viseli a világbajnokság a Natúr elnevezést?
Csakis olyan versenyzők indulnak, akik tisztán sportolnak, és nem doppingolnak. Úgy gondolom, hogy a sport a tisztaságról, és ez által az esélyegyenlőségről, a becsületről szóljon.  A Világbajnokság után természetesen automatikus lesz doppingvizsgálat.

Édesapád már nem vesz részt a versenyeken?
Testvéremmel, Miklóssal képviseljük Magyarországot a rangos eseményen. Édesapám két éve visszavonult nyolcszoros világbajnokkén és több világrekordot hagyva maga mögött. Bizonyítottuk, és továbbra is bizonyítani szeretnénk, hogy testvéremmel, Miklóssal méltón tudjuk képviselni Magyarországot ezen a történelmi eseményen a Királyok városában.

Hány ország csapataival küzdőtök meg a bajnokságon?
24 országból, a világ minden tájáról érkeznek versenyzők. A kilátogató szurkolók biztosan jól fogják érezni magukat, hiszen lesznek olyan tengeren túli versenyzők, akik saját „törzsi” hagyományuk szerint öltözködnek és viselkednek.

Azok, akik nem tudnak részt venni az eseményen, hol nézhetik vissza a versenyt?
Országunkból a TV2 kereskedelmi csatorna érkezik a helyszínre, akik felveszik a versenyt és a legjobb időpontban leadják majd a TV-ben, továbbá több nemzetközi televíziós csatorna is tudósítani fog az eseményről. A Blikk, Nemzeti Sport és a Bors is jelen lesznek a tudósítók sorában.

Köszönjük a válaszokat, jó felkészülést kívánunk és reméljük, a testvéreddel jól fogtok szerepeli a Világbajnokságon.
Köszönjük a jókívánságokat, várunk sok szeretettel a versenyen!