Kategóriák: HírekKesztölc

Kesztölcön is az idei költségvetés a téma

Körülbelül 267 millió forintos bevételi és kiadási összeggel számolnak az idei évre – írja a KEMMA.

Előrehozott önkormányzati képviselő-testületi ülést tartottak Kesztölcön. A település vezetői éves beszámolókat hallgattak meg és döntöttek a 2017-es költségvetési rendeletről is.

Minden testületi ülésen más szervezet képviselőjét hallgatják meg az önkormányzat emberei. Most a falugondnok és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tavalyi értékelése volt soron. A beszámolót a testület egyhangúlag elfogadta. A képviselők dicsérték a tagok önkéntes munkáját, hiszen tevékenységük eredményeképpen a külterületi tűzesetek száma jelentősen csökkent és megkönnyítették a település mindennapjait is.

Ezután az idei költségvetési tervezetről tárgyaltak a képviselők. A korábbi testületi üléseken már részleteiben összerakták a tervezetet, most „csak” véglegesíteni kellett az ott megbeszélteket. 267 millió forintos bevételi és kiadási összeggel kalkuláltak 2017-re, amit a képviselők jóváhagytak.

Határoztak arról is, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő területek értékesítéséből származó bevételek felhasználásáról a jövőben azonnal dönteni fognak.

Forrás: KEMMA
Fotó: kesztolc.hu

Megosztás