A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal idén is elrendelte a határszemle ellenőrzések végrehajtását, amelyek során a szakemberek azt vizsgálják, hogy a földhasználók megfelelően hasznosítják-e a termőföldeket, valamint eleget tesznek-e a parlagfű elleni védekezési kötelezettségüknek. Az ellenőrzések Dorog külterületét és a zártkerti ingatlanokat is érintik.
A Dorog Város Önkormányzata által közzétett tájékoztatás szerint a kormányhivatal munkatársai elsősorban azt ellenőrzik, hogy a termőföldeket a művelési águknak megfelelően használják-e, illetve ha nincs rajtuk termelés, akkor megakadályozzák-e a gyomnövények megtelepedését és terjedését.
A tájékoztatás kiemeli, hogy a szőlő és gyümölcsös művelési ágban nyilvántartott területek esetében kizárólag a művelési ágnak megfelelő termeléssel teljesíthető a hasznosítási kötelezettség.
A hatóság az ellenőrzések során azt is vizsgálja, hogy történt-e engedély nélküli földhasználat, illetve megegyeznek-e a művelési ág természetbeni állapotai az ingatlan-nyilvántartási adatokkal.
A kormányhivatal felhívta a figyelmet arra is, hogy a határszemlékkel párhuzamosan parlagfű elleni felderítéseket is végeznek. A vonatkozó jogszabályok szerint, amennyiben a parlagfű virágbimbós állapotban van és a fertőzöttség meghaladja a 30 százalékot, közérdekű védekezést rendelhetnek el.
A hasznosítási kötelezettség elmulasztása földvédelmi bírságot vonhat maga után.
A határszemlével és a parlagfű-ellenőrzésekkel kapcsolatos kérdésekben a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Osztálya nyújt tájékoztatást az érdeklődők számára.
Borítókép: illusztráció (ChatGPT – AI)
