Nem épül szélerőműpark Bajna közigazgatási határában – derül ki abból a levélből, amelyet a SAMAS Holding Kft. küldött Bajna Község Önkormányzatának, és amelyet Pallagi Tibor polgármester tett közzé a település Facebook-oldalán.
A társaság a levélben arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy visszavonja a „Bajna Szélerőmű Park” megyei területrendezési tervbe illesztésére, valamint a településrendezési eszközök módosítására irányuló, még februárban benyújtott kérelmét.
Mint ismert, februárban még arról szóltak a tervek, hogy akár 12 szélturbina is épülhet Bajna határában. A beruházás jelentős visszhangot váltott ki a térségben, többen támogatásukról biztosították a projektet, ugyanakkor ellenzői is akadtak.
A most nyilvánosságra hozott dokumentumban a SAMAS Holding Kft. azt írja: a beruházás előkészítése során egyeztetéseket kezdtek az érintett ingatlantulajdonosokkal, emellett további tájékoztatást kaptak a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától is. A cég szerint ezek nyomán növelni kellett volna a szélerőművek közötti távolságot, miközben nem sikerült minden szükséges megállapodást megkötni az érintett tulajdonosokkal. A levél szerint a beruházás előkészítését a lakossági reakciók és a természetvédelmi egyeztetések is megnehezítették. A cég végül arra a döntésre jutott, hogy Bajna közigazgatási határán belül nem kíván szélerőműparkot fejleszteni.
Borítókép: illusztráció (freepik.com – bearfotos)
