A 2026-os milánó–cortinai téli olimpián Magyarországot mindössze 16 sportoló képviselte hat sportágban. A sífutók között ott volt a pilismaróti Pónya Sára is, így a térség egy olimpikonnal is büszkélkedhet. A sportolóval többek között most az olimpiai szerepléséről és élményeiről beszélgettünk.
Milyen érzés volt kijutni a 2026-os téli olimpiára? Mikor tudatosult benned igazán, hogy ott leszel?
– Igazából ez már egy évvel az olimpia előtt kezdett körvonalazódni. A norvégiai világbajnokságon gyűjtött pontok alapján az volt a célunk, hogy a nemzetek rangsorában elég pontot szerezzünk ahhoz, hogy két női kvótát kapjunk az olimpiára. A szezon végén, április körül már biztosan tudtuk, hogy ez sikerült. Onnantól kezdve pedig nagyjából biztos volt, hogy mi ketten, Lara és én megyünk, mert a magyar mezőnyben mi voltunk a legerősebbek. Persze volt még hat kvalifikációs verseny decemberben, de azokon egyértelművé vált, hogy mi ketten mehetünk az olimpiára.
Milyen volt a hangulat a helyszínen? Mennyire más egy olimpia, mint egy világkupa vagy más nemzetközi verseny? Voltak magyar szurkolók is?
– A pályán őszintén szólva nem éreztem akkora különbséget, inkább olyan volt, mint egy világbajnokság. Ennek az is az oka, hogy az olimpiai helyszínek és falvak több helyen voltak, így mi sífutók főként egymás között voltunk. Az olimpiai faluban viszont már teljesen más volt a hangulat. Rengeteg program volt, sok sportolóval lehetett találkozni a világ minden tájáról, és sokkal könnyebb volt ismerkedni. Magyar szurkolók is voltak bőven. Az első versenyemen, a sprinten például meglepődtem, hogy mennyi magyar hangot hallottam a pálya mellett. Nagyon jó érzés volt.
A közösségi oldaladon azt írtad, hogy ez volt a második olimpiád, mégis olyan volt, mintha az első lenne. Miért érezted így?
– Az első olimpiám Pekingben volt, de az teljesen más körülmények között zajlott a Covid miatt. Minden reggel PCR-tesztet kellett csinálnunk, elkülönítve étkeztünk, gyakorlatilag semmilyen közösségi élet nem volt. Ráadásul csak hat napot tölthettünk ott. Most viszont közel három hetet voltunk kint, és tényleg át lehetett élni az olimpiai hangulatot. Rengeteg program volt az olimpiai faluban, játékok, közösségi események. Illetve maga a verseny szempontjából is, mivel Pekingben a műtétem miatt, a kijutást éltem meg sikernek, viszont a mostani olimpián már az eredményt is büszkébben élhettem meg, hisz tudtam mennyi egymásra épülő év munkája van ebben. Ezért mondtam azt, hogy olyan volt, mintha ez lett volna az első igazi olimpiám.
Volt olyan pillanat az olimpián, ami különösen emlékezetes marad számodra?
– Igen, főleg maga a versenyzés. Egy normál versenyhétvégén gyakran több futam is van egymás után, ezért nem mindig hajtjuk ki magunkat teljesen a végletekig. Az olimpián viszont teljesen más a helyzet. Négy év munkája van mögötte, és tudod, hogy talán csak egy esélyed van. Ott hallod a családodat, az ismerőseidet a pálya mellett, mindenki neked szurkol. Ilyenkor olyan szinten ki tudod hajtani magad, amit korábban talán el sem hittél volna.
Milyen eredményeket értél el az olimpián?
Három versenyszámban indultam a játékokon. A női klasszikus sprint selejtezőjében a 77. helyen végeztem, a női 10 kilométeres szabadstílusú versenyben a 85. lettem, míg a Laczkó Lara Vandával alkotott párosban, női csapat sprintben a 25. helyet szereztük meg.
A sprint nem a fő számod – mégis ezzel kezdtél. Milyen volt ez a verseny számodra?
– A sprint egy nagyon dinamikus szám, sok versenyző kifejezetten erre specializálódik. Mi viszont általában minden számban elindulunk, ahol sikerül kvalifikálni. Őszintén szólva nekem meglepetés volt, hogy ennyire jól sikerült. Az egész szezonban nem mentek túl jól a sprintversenyeim, de az olimpiára sokat fejlődtem technikailag, főleg klasszikus stílusban. A versenyen is éreztem, hogy jobban működik a mozgásom, így a vártnál jobb eredményt sikerült elérni.
A sífutás kívülről talán nem tűnik ennyire brutális sportnak. Mennyire megterhelő valójában egy olimpiai futam? A 10 kilométeres versenyen mi volt a legnehezebb?
– Az egyik legnehezebb dolog a pálya volt. Szinte egyáltalán nem voltak olyan szakaszok, ahol regenerálódni lehetett volna. A meredek emelkedők után általában van egy lapos rész vagy egy hosszabb lejtő, ahol egy kicsit vissza tudod venni a tempót, de itt ilyen szinte nem volt. Ráadásul három különböző kört kellett teljesíteni, ami fejben is nagyon nehéz volt. Ilyen intenzitásnál sokszor már homályosan lát az ember, ezért nagyon fontos, hogy a pályát előre jól begyakorold, mert verseny közben nehéz tudatosan gondolkodni.
Hogyan néz ki egy olimpiai felkészülési időszak egy sífutónál? Mennyire nehéz Magyarországról eljutni az olimpiáig?
– A mi szezonunk tulajdonképpen már májusban elkezdődik. Akkor indul az alapozó időszak, amikor akár havi 50 órát is edzünk. Nyáron főként sírollerrel készülünk, ami tulajdonképpen egy síléchez hasonló eszköz kerekekkel. Jelenleg főként Ausztriában készülök – az év nagy részében itt is élek –, mert itt jobb lehetőségek vannak az edzésre. Ugyanakkor a hóhelyzet itt is egyre kiszámíthatatlanabb. Idén például volt olyan időszak, amikor Magyarországon több hó volt, mint nálunk a hegyekben.
Az olimpia után most pihenő következik, vagy már újra edzésbe állsz?
– Az olimpia után most márciusban lesz még egy Magyar Bajnokság és egy nemzetközi verseny is Olaszországban, azután azonban jön az április, ami nálunk egy úgynevezett aktív pihenőidőszak. Ilyenkor nincs szigorú edzésterv, inkább változatos mozgásformákkal tartom magam formában. Ha kedvem van, elmegyek kajakozni, úszni, kerékpározni vagy túrázni. A komoly alapozó munka viszont már májusban elkezdődik.
Szerinted inspirálhatod a környékbeli fiatalokat, hogy sportoljanak? Mit üzensz nekik?
– Szerintem biztosan van ilyen hatása. Nemrég például voltam egy családi sítáborban, ahol meséltem a gyerekeknek a pályafutásomról, és nagyon lelkesek voltak. Gyerekként nekem is nagy élmény volt, amikor találkozhattam sportolókkal. Azt tudom mondani, hogy ez az út nem mindig könnyű. Lesznek benne nehéz időszakok és áldozatok is. De ha valaki kitart, akkor hosszú távon nagyon sok élményt és sikert adhat.
Melyek a következő nagy céljaid?
– A következő időszakban szeretnénk még finomhangolni az edzésmunkát. Több manuális kezelést, masszázst, dietetikát és terheléses vizsgálatot is be szeretnénk építeni a programba, hogy még pontosabban tudjuk szabályozni az edzéseket. A közeljövőben lesz egy nyári világbajnokság, ahol szeretnénk jó formát mutatni, jövő télen pedig újra kezdődik a versenyszezon a nemzetközi sorozatokkal és a világbajnoksággal.
A következő olimpiára is van esélyed kijutni?
– Igen, ez egyértelmű cél számomra. A következő téli olimpia 2030-ban lesz, és szeretnék ott is rajthoz állni. Ez a szezon sok szempontból meghatározó volt, mert láttam, hogy a befektetett munka működik, és még fejlődni is tudok. Úgy érzem, hogy az elmúlt évek edzésmunkáját érdemes továbbvinni, és erre lehet tovább építeni.
Fotók: Magyar Olimpiai Bizottság
