Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa születésének centenáriumán városunk díszpolgárára emlékezünk. Minden idők egyik legkiemelkedőbb kapusa 1926. február 4-én Dorogon született (a mennyei születésnapja emlékére készült két évvel ezelőtt megjelent évfordulós cikkem frissített változata).
Grosics Gyula 1926. február 4-én Dorogon, a Szent Borbála Kórházban született. Szülei vallásos szellemben nevelték, és eredetileg papi pályára szánták. A család az Öregkolónia városrész III-as utcájában élt, Grosics pedig a dorogi Petőfi iskola növendéke volt. Édesapja bányászként dolgozott, emellett a Dorogi AC labdarúgócsapatának lelkes szurkolója volt, a mérkőzésekre pedig rendszeresen magával vitte fiát is. A kis Grosicsot eleinte kevéssé kötötte le a meccsek nézése, sokkal inkább maga szeretett focizni. Kiemelkedő tehetséggel rendelkezett szinte minden sportágban: atlétikában, tornában és úszásban egyaránt jeleskedett, gyakran indult hivatalos versenyeken, ahol sorra nyerte a számokat. A dorogi kölyökcsapat igazolt játékosa lett, és legszívesebben csatárként, gólokkal hívta fel magára a figyelmet. Az aktív sportolás mellett lelkiismeretesen járt istentiszteletre, aktívan részt vett az egyházi életben, az 1940-es évek elején pedig ministránsként is szolgált. Kapuspályafutása egy mesébe illő, sorsfordító eseménnyel vette kezdetét. 1941. június 2-án a dorogi felnőtt labdarúgócsapat Komáromban – a mai felvidéki Komárnóban – játszott bajnoki mérkőzést. Már a sporttelepről való indulásra készültek, amikor kiderült, hogy egyik kapusukat sem engedték haza katonai szolgálati helyükről. Mézner István vezetőedző ekkor pillantotta meg a misére igyekvő, ám előtte a pályára kilátogató Grosicsot, és úgy döntött, hogy az akkor mindössze tizenöt éves fiút magukkal viszik, és kapusként nevezik a mérkőzésre. A teljesen meglepett Grosics szinte fel sem fogta, mi történik vele, még családjának sem tudott üzenni, hogy Komáromba vitték. Bemutatkozása azonban minden várakozást felülmúlt: a dorogiak 2–1 arányban győztek. Ettől kezdve kapusként számítottak rá a felnőttkeretnél, ahol a háborús körülmények miatt rövid időn belül első számú játékossá vált, miután a másik két kapust, Budavárit és Pappot a keleti frontra vezényelték.
A kisgyermek Grosics Gyula Dorogon az 1920-as évek végén (forrás: a Grosics család albumából)
Néhány reményteljes idényt követően az 1943–1944-es szezonban a dorogi csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott: mindössze egyetlen vereséget szenvedve, toronymagasan nyerte meg a harmadosztály bajnokságát. A sikert tovább tetézte a Magyar Kupában elért szereplésük is, ahol az elődöntőig jutottak. Ott az élvonalbeli, bajnoki bronzérmes Kolozsvár ellen idegenben, minimális különbségű vereséggel búcsúztak. A másodosztályban szintén kiválóan szerepeltek, ám a front magyarországi eseményei miatt a bajnokság félbeszakadt. Az 1944–1945-ös év fordulóján Grosicsot több dorogi sportolótársával együtt besorozták, és nyugatra vezényelték frontszolgálatra. Ausztriában amerikai fogságba estek, ahonnan a háború befejezését követően térhettek haza. Grosics Dorogon azonnal csatlakozott az újrainduló labdarúgócsapathoz, amellyel előbb az egyfordulós nyári bajnokságot nyerték meg csoportjukban, hibátlan teljesítménnyel. Ezt követően a Tatabánya ellen osztályozót játszhattak az NB I-be jutásért, amelyet sikerrel vívtak meg, így az 1945–1946-os idényben a dorogiak az élvonalban szerepelhettek. Grosics pályafutása innentől kezdve megszakítás nélkül az első osztályban folytatódott. A Dorog színeiben három idényt töltött a legjobbak között, ám 1947-ben a csapat balszerencsés körülmények között, mindössze minimális gólarány-különbséggel esett ki, közvetlenül a bent maradó Győri ETO mögött végezve. Grosics ekkor még a Dorog kapusaként kapott meghívást a válogatottba, ahol be is mutatkozott. 1947 nyarán több NB I-es klub is szerette volna leigazolni, végül az akkori egyik sztárcsapatnak számító MATEOSZ-hoz került. Az 1940-es évek végén azonban több más labdarúgóval együtt disszidálás vádjával koncepciós perbe fogták, és eltiltották a válogatott szerepléstől. Büntetése letöltése után később visszatérhetett a nemzeti csapatba.
A Dorogi AC csapata 1942-ben. Grosics Gyula az első sorban jobbról a második.
1950-ben a Honvédhoz igazolt, ahol négy éven át a Puskás Ferenc nevével fémjelzett világklasszis csapat első számú kapusaként szerepelt, egyben az alakulófélben lévő Aranycsapat oszlopos tagja lett. A sikerek egymást követték, és az egész ország egy emberként szorított a válogatottért. Grosics nem csupán kiemelkedő képességei révén vált korának egyik legjobb kapusává, hanem új stílust is teremtett. Játékát végig aktívan együtt élte a mezőnyjátékkal: hosszú, merész kifutásokkal szerzett labdát, és időben akasztotta meg az ellenfél támadásait. Nevéhez fűződik az is, hogy elsőként viselt tiszta fekete kapusmezt, amely rövid időn belül világszerte elterjedt. A hagyomány szerint ez a szín a papi reverendára emlékeztette, amelyet ugyan a versenysport kedvéért elhagyott, ám Isten iránti tisztelete és keresztény hite egész életében változatlan maradt. Pályafutása során többször tűnt úgy, hogy a Gondviselés a legnehezebb pillanatokban is a segítségére sietett. Az 1954-es világbajnoki döntőig vezető út egy rendkívül sikeres korszakot zárt le, ám a Németország elleni elveszített finálét követően Grosicsot első számú bűnbakká tették, és újabb koncepciós eljárások indultak ellene. Ezúttal kémkedéssel vádolta meg a pártállami hatalom, és mind a válogatottból, mind a Honvédból eltávolították. Magyar élvonalbeli csapathoz nem engedélyezték az igazolását, mígnem egyetlen lehetőségként Tatabányára irányították. Az 1956-os forradalom eseményei már a megyeszékhely csapatának kapusaként érték. Az Aranycsapat tagjaival ekkor külföldi túrán vettek részt, ahonnan a magyarországi aggasztó hírek hatására sokan bizonytalanná váltak a hazatérést illetően.
Az Évszázad mérkőzésére kivonuló csapatok a londoni Wembley Stadionban, több mint 100 ezer néző előtt, 1953-ban (forrás: Szeretlek Magyarország online)
Sokan végleg külföldön maradtak, Grosics azonban 1957 első hónapjaiban mégis a hazatérés mellett döntött. A határon azonnal őrizetbe vették, és családostól a győri laktanya katonai fogdájába szállították. Szerencséjére az egyik szolgálatot teljesítő tiszt dorogi volt, aki közbenjárásának köszönhetően segített kiszabadulnia családjával együtt. Végül kegyelemben részesült, és nem sokkal később a válogatottba is visszahívták. Több mint húszéves aktív pályafutását 1964-ben Tatabányán fejezte be, miután nem engedélyezték a Ferencvároshoz való igazolását. Ezt követően a megyeszékhely csapatának edzője lett, majd később Salgótarjánban, a KSI-nél, valamint Kuvaitban is dolgozott trénerként. Nyugdíjba vonulásáig a Bp. Volán SC elnöki tisztségét töltötte be. Labdarúgóként szinte mindent elért, két máig páratlan országos rekordot is magáénak tudhatott: egyedüliként szerepelt három világbajnokságon, emellett hatszoros világválogatott volt. Olimpiai bajnok, Európa-kupa-győztes és világbajnoki ezüstérmes lett, továbbá az Évszázad mérkőzéseként emlegetett angol–magyar találkozón és annak visszavágóján is a győztes válogatott kapusaként lépett pályára. Klubszinten háromszoros magyar bajnok a Honvéddal. Régi vágya részben teljesült, amikor a Ferencváros 2008-ban jelképesen leigazolta, és a Sheffield United elleni mérkőzésen – ünnepélyes keretek között – kezdőként is pályára lépett. A másik legendás dorogi labdarúgóval, Buzánszky Jenővel már 1947-ben csapattársak voltak Dorogon, később pedig az Aranycsapatban is együtt szerepeltek, ahol még a posztszámok alapján is egymást követték a kezdőcsapat összeállításában.
Grosics Gyula a Dorogi Öregfiúk csapatában, Dorogon
Grosics Gyula nemzetközi szinten is kivételes megbecsülésnek örvendett, és napjainkban is számos neves kapus tekinti példaképének. Amikor 2007-ben Buenos Airesben, az Argentin Labdarúgó Szövetség központjában tettem látogatást, vendéglátóim – Hugo Cots, az intézményi kapcsolatok főigazgatója, valamint Ernesto Wiedrich főtitkár – a kölcsönös üdvözlés és bemutatkozás során a főtitkár egy szuszra sorolta fel az Aranycsapat játékosait. A kedves gesztust megköszönve büszkén és örömmel jegyeztem meg, hogy a felsorolásban szereplő első két labdarúgó az én városomból, Dorogról származik. „Gyula bácsi” már életében is számos magas rangú kitüntetésben és elismerésben részesült. Többek között viselte a Nemzet Sportolója címet, megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója elismerést, valamint az Év Sportolója címet, emellett Budapest és Újbuda díszpolgárává is avatták. 2001-ben szülővárosa és anyaegyesülete is kifejezte iránta érzett háláját és megbecsülését: Dorog város díszpolgárává választották, valamint a Dorogi FC Örökös Tagja címet ünnepélyes keretek között vehette át. Az egypártrendszer megszűnését követően, 1990 és 1994 között az MDF színeiben két alkalommal is indult parlamenti képviselőjelöltként. Egész életét végigkísérték a gyermekkorától gyökerező keresztény értékek és a hazaszeretet. Bár élete nagy részét a fővárosban élte le, Doroghoz való kötődése mindvégig megmaradt: rendszeresen visszatért, és ameddig egészsége engedte, aktívan részt vett a város és a dorogi klub rendezvényein, összejövetelein, valamint gyakran szerepelt a Dorogi Öregfiúk csapatában is.
Régi családi karácsony feleségével, Bagoly Tündével, valamint lányaikkal, Judittal és Tündével (forrás: a Grosics család albumából)
Kétszer nősült. Első felesége Bagoly Tünde volt, akinek édesapja református lelkészként szolgált, sógora, Bagoly Bertalan pedig első osztályú, válogatott labdarúgó volt, akivel a MATEOSZ csapatában csapattársként is együtt szerepeltek. Házasságukból két leány, Tünde és Judit született. Második felesége Heringer Ilona lett, akivel közös gyermekük, Edina született. Öt unokája és hat dédunokája volt. Leánya, Edina férje, Kiss Tamás szintén neves labdarúgó, valamint az első osztályú Paksi FC vezetőedzője volt. Feleségével közösen döntöttek arról, hogy fiuk legyen anyakönyvezve az anyuka családi nevére is, hogy a Grosics nevet tovább vigyék, így lett Kiss-Grosics Tamás Gyula a teljes neve. Grosics Gyula élete utolsó éveiben gyakran betegeskedett, tüdőproblémái miatt műtéten is átesett. Halálhírét mély megrendüléssel fogadta az ország és a nemzetközi sportközvélemény. A sors különös egybeesése, hogy földi pályájának befejezése idején éppen a Brazíliában rendezett labdarúgó-világbajnokság zajlott – annak is a második játéknapja –, és mindez a Dorogi FC centenáriumi évére esett. Búcsúztatására állami temetés keretében került sor a fővárosi Szent István-bazilikában, örök nyugalomra pedig a bazilika altemplomában kialakított kegyeleti csarnokban helyezték el. Felesége néhány hónappal később, még ugyanebben az évben hunyt el; őt férje mellé temették.
Nyughelye a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, a kegyeleti csarnokban található (forrás: Szent István-bazilika online).
Sporthagyatéka a Puskás Intézet kezelésében áll, amely 2024-ben Dorogon, a József Attila Művelődési Központban időszakos kiállításon volt látható. Emlékét a Dorogi Sportmúzeum számos relikviája is őrzi. Nevét viseli a tatabányai stadion, továbbá sportcsarnok, sportiskola, futballakadémia és kapusiskola. Országszerte több emlékművet és szobrot emeltek tiszteletére, és számtalan emléktárgyon örökítették meg személyét.
Sajnos, mint sok kiemelkedő magyar történelmi és közéleti személy, Grosics sem kerülte el a dehonesztáló és lejárató támadásokat. Már életében is sokszor szembekerült az állami pártrendszerrel és bértollnokokkal. Halála után az Amerikai Népszavában megjelent egy cikk, amely egyenesen nácinak és háborús bűnösnek bélyegezte. E vádakat abból vezették le, hogy Grosics a háború utolsó hónapjaiban a frontra került.
Legkisebb lányával, Edinával és a legifjabb unokával, Tomival (forrás: www.labdarugo.be: Grosics Gyula online oldal)
Dorog város polgármestere, dr. Tittmann János, valamint az általa vezetett Dorogi Képviselő-testület értesültek a rágalmakról, és fontolóra vették, hogy Grosics becsületének védelmében elégtételt követeljenek. A tervet végül nem hajtották végre.
Grosics további lejáratására szolgált egy régebben felkapott, rosszindulatú mende-monda is, miszerint a Fekete Párduc mindent megtett, hogy a másik dorogi kapuslegenda, Ilku István, ne lehessen a válogatott első számú kapusa. Ilku azonban cáfolta ezt, és egész életük során hálás volt Grosicsnak a nyújtott segítségért. A valóság az volt, hogy Grosics visszavonulása után Ilku egy súlyos sérülés miatt nem tudott a keretben szerepelni, és ezért kellett mellőzni az összeállításkor.
Az Aranycsapat tagjaival díszített vonat a Nyugati pályaudvar csarnokában (forrás: 24.hu)
Gyula bácsi szerény, közvetlen és jó humorú ember volt. Számos megszívlelendő tanácsot adott az utókornak, amelyek mind értékes útmutatást jelentenek. Kiemelten szeretném idézni egyik gondolatát, amely méltó zárógondolatként szolgál:
„A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy őket tiszteli meg a közönség, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban. Ez egy íratlan törvénye a közösség képviseletének, és ez nemcsak a sportra, hanem a világon minden másra igaz.”
Borítókép: Az ifjú válogatott és az idős Grosics Gyula portréja
Szabó Gyula
