Augusztus 16-án Tokod-Ebszőnybányán, Farkas Lajos taván rendezték meg a II. Hegyeskő Kupa élethű hajómodellek versenyét a NAVIGA NS szakág Magyar Bajnokság ötödik futamaként.
Idén 34 versenyző indult 10 kategóriában. A tavalyi évhez képes kicsit kevesebbet, összesen 66 hajót neveztek be. Idén a kisebb mezőny ellenére is csak este 7 órakor ért véget a versenyt, akkor tartották az eredményhirdetést. Ennek oka, hogy idén tengeralattjárók versenyeztek, ez a kategória rendkívül érzékeny és összetett volt és hosszabbak is voltak a futamok. A járműveknek a futam alatt többször is merülést kellett végrehajtaniuk, szerencsére mindegyik fel is tudott emelkedni, egyikük sem maradt lent.

Szép eredmények születtek minden versenyszámban, tokodi sikernek is örülhettünk. Kovács Péter, a verseny rendezője tokodi versenyzőként az F2A és F2B kategóriákat is megnyerte, ezzel egy versennyel a Magyar Bajnokság vége előtt tovább erősítette vezető helyét ezekben a ketegóriákban.

Kovács Péter a verseny kapcsán: „A finom ebédet Faragó Ferencné, Mariann főzte és hozta ki nekünk. Nekem külön öröm, hogy néhány kategóriában új modellekkel léptek elő a modellezők. A nagy meleg ellenére jöttek látogatók is, akik gyakran igen hosszasan kitartottak és figyelték a versenyt. A tavalyi évhez hasonlóan ez a verseny is jól sikerül, bár a végére az eredmény hirdetésre a közben feltámadt vihar a sátrak alá terelték a versenyzőket. Így a végén a csomagolás, elpakolás már esőben zajlott. Köszönet a támogatóknak: Farkas Lajosnak, Tokod Önkormányzatának, a Rajos Szikvíznek, és a segítőknek – Selyem Jánosnak, Zsombok Józsefnek, Horváth Bálintnak és a családomnak akik munkája nélkül nem lehetett volna megrendezni ezt a versenyt.”

Fotók, forrás: Tokod Nagyközség Önkormányzata
