Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának ötvennyolcadik részében a pakisztáni Passu-sziklával ismerkedhetünk meg.
Természeti adottságai okán a Gilgit-Baltisztán régió, megközelítőleg 72 500 négyzetkilométeres területével a magashegységekbe vágyódó turisták, de különösen a hegymászók által Pakisztán kétségkívül leglátogatottabb térsége. Ez nem is lehet véletlen, hiszen a világ tizennégy nyolcezres csúcsa közül öt itt található. Ugyanakkor a hétezresek száma is meghaladja az ötvenet és a szintúgy tekintélyt parancsoló számban felsorokozó négy-, öt-, hatezresek is kimeríthetetlen lehetőséget nyújtanak. A Himalája, Karakoram és Hindukus hegységek ezen felül a nem kimondottan hegymászóbabérokra törő látogatók számára is remek úti célpontok.
A vad táj formálásában a kéreglemezek találkozásán felül a régió jelentős, Indushoz kapcsolódó folyóhálózata (Hunza, Gilgit, Nagar stb.), valamint a száznál több gleccser is jelentős szerepet játszott.
Gilgit-Baltisztán közlekedési ütőerét elsősorban az 1300 kilométer hosszan kígyózó „Karakoram Highway (KKH)” testesíti meg. A főút nem mellesleg a KKH 35-ös számmal jelzett országos autópálya; a pandzsábi Hasan Abdaltól a Khunjerab-hágón (4706 méter) lévő pakisztáni-kínai határig húzódik, pontosabban a határtól kínai autópályává válik. Ez az út a világ legmagasabban futó aszfaltcsíkja, amely eléri a 4714 méteres magasságot is.
