Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében a Vezúv nyugati lejtőjén elterülő egykori kikötő- és fürdővárossal ismerkedhetünk meg.
A világ leghíresebb vagy inkább leghírhedtebb vulkánkitörésének kétségkívül a mai Nápoly fölé magasodó Vezúv Kr. u. 79 augusztusában bekövetkezett kataklizmáját tartjuk.
A tűzhányó egyfelől rettenetes, emberéletek ezreit követelő pusztítást végzett, de paradox módon hihetetlen épségben konzerválta a pusztulás pillanatát. Így – hála a régészet tudományának – a mai ember számára lehetővé vált, hogy majd kétezer év távlatából „utazhat” vissza az ókori világba.
Az elpusztult városok (mert, hogy több is volt) közül kétségkívül Pompeji a legismertebb, ám a Vezúv nyugati lejtőjén elterülő egykori kikötő- és fürdőváros Herculaneum (ma Ercolano) legalább annyi érdekességet rejt, bár jóllehet jóval kisebb az előbbinél.
Herculaneum eltemetését Pompejivel ellentétben nem a visszahulló hatalmas mennyiség por és lapilli (a Vezúv majd 400 métert vesztett magasságából a robbanás során), hanem a városra lezúduló forró piroklasztáradat, majd az esővízzel feláztatott porból keletkező iszapfolyam (lahar) végezte el. Az idővel betonná keményedő törmelékréteg közel 20 méteres vastagságban temette be a várost, s őrizte meg azt az utókornak. Sajnos Herculaneum teljes területének feltárását a néhai, ókori település fölé épített modern város akadályozza.
Herculaneumot kútásás közben találták meg, feltárása 1738-ban kezdődött. A következő ásatási időszak 1828 és 1875 között volt, majd ezt követte 1927-től – kisebb-nagyobb megszakításokkal – a napjainkig tartó feltárás, amikor is a régészek már sokkal ésszerűbb és hatékonyabb irányvonalat követnek: törekednek arra, hogy ahol ez lehetséges, a fellelt épületeket és alkotásokat (a festményeket, mozaikokat, szobrokat) eredeti formájukban restaurálják.
A cikkben bemutatott felvételt a néhai, tengerpartra nyíló csónakházaknál készítettem 2018-ban. 1980-ban hozzávetőleg 250 emberi csontvázat találtak itt. Ezzel megdőlt az a korábbi feltételezés, hogy a városlakóknak sikerült elmenekülniük a Vezúv haragja elől. Nyilvánvalóvá vált, hogy a 79. évi kitörés idején nagyon sokan a csónakházakban kerestek menedéket, de mindhiába. A több száz fokos, városra lezúduló piroklasztáradat pillanatok alatt elhamvasztotta az emberi szövetet, valószínűleg nem sok időt hagyva a szenvedésre.
Lieber Tamás
