Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának mostani részében a Kis-Balatonnál található madárrezervátumot ismerhetjük meg!
Sajnos a hazai ismeretterjesztő irodalomban méltánytalanul kevés szó esik róla, pedig a hozzá kapcsolódó elbeszélések egykoron kedvelt olvasmányaink közé tartoztak. Elég, ha csak Fekete István regényeire, a Tüskevárra, vagy annak folytatására a Téli berekre gondolunk, Matula bácsi, Tutajos és Bütyök történetére. A zalai tájban terpeszkedő Kis-Balatonról van szó, amellyel nemcsak környezetére gyakorolt jelentékeny hatása, de különleges állatvilága – főként madarai – miatt is érdemes újra megismerkedni.
A nemzeti park kiadványaiból megtudhatjuk, hogy a Kis-Balaton kialakulása elválaszthatatlan a Balaton mindenkori állapotától, mert annak szerves része – legnyugatibb öblözete – volt az 1920-as években elkezdett lecsapolási munkálatok befejezéséig. Az 1700-as évek közepén még két nagyobb, halászható, nyílt vizű tó terült el itt Zalavár és Mekenye határában, utalva a Balaton hajdani – jóval nagyobb – kiterjedésére.
Hogy miben rejlik a Kis-Balaton jelentősége? Nem kevésbé abban, hogy egyfajta természetes szűrőrendszert képezve, elárasztása óta mintegy 500 tonna foszfort, nagyjából 4000 tonna nitrogént és 130 000 tonna lebegőanyagot tartott vissza a Balaton elől, jelentősen hozzájárulva a tó vízminőségének elmúlt évtizedekben tapasztalható javulásához, ugyanis a mezőgazdaságban használt műtrágyákból, a növekvő idegenforgalom hatására a nem kellően tisztított szennyvizekből a Zala folyón keresztül jelentős mennyiségű növényi tápanyag jutott a Balatonba. Ennek hatására már az 1960-as években is tapasztalható volt a Balaton vízminőségének kifejezett romlása.
A Kis-Balaton legreprezentatívabb bemutatóhelye kétségkívül a nagyközönség számára is egész évben látogatható, Hídvégi-tározóban lévő Kányavári-sziget (megközelíthető a Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszról), ahová a fizetős parkolóból a másfél évtizede felújított impozáns fahíd vezet át. Már itt érdemes csöndben maradnunk, hiszen a szigeten tanyázó madarak hangorgiája köszönt. Nem véletlen, hogy a megközelítőleg két kilométer hosszú, 1-1,5 óra alatt végigjárható „Búbos vöcsök tanösvény” 13 állomása is kifejezetten a Kis-Balaton madárvilágának bemutatására törekszik. A rajzos tablók mellett madárlesek, kilátótornyok, pihenők is a látogatók rendelkezésére állnak, igazán kellemes terepét adva családi kirándulásokhoz, valamint a madárvilág tanulmányozásához. Ahogy említettük, itt a szárnyasoké a főszerep, esetükben a költőfajok mellett kiemelt jelentőségűek az itt átvonuló, illetve áttelelő fajok, főként a lúd- és récefélék tömegei. Ennek ellenére a számos egyéb állat- valamint növényfaj már önmagában is indokolná a terület kiemelt védelmét.
A tanösvényen sétálva először egy csapat vadliba jött szembe, de vadkacsákból sem volt hiány. Az egyéb vízimadarakat többnyire tisztes távolságból láthattuk, kivéve az egyik nádasban, alig néhány lépésre tőlem megpillantott nagy kócsagot (Egretta alba). A fotó készítéséhez nem állt rendelkezésemre teleobjektív, a madár szerencsémre tudomást sem vett rólam, így elég közel tudtam kerülni hozzá. Az már csak jóval később, otthon a számítógép előtt, a felvételt felnagyítva tűnt fel, hogy nyilvánvalóan az ebédjével volt elfoglalva. Ha alaposan megnézik a felvételt, jól kivehető, amint a kócsag egy gyíkot tart a csőrében. Nyilvánvaló, hogy a hüllőt még a szárazföldön csípte fel, majd besétált vele a vízbe, talán azért, hogy jobban csússzon az egyébként láthatóan az életéért küzdő falat.
Lieber Tamás
A sorozathoz kapcsolódó további cikkek ide kattintva érhetők el!
