Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Szénoltár felállításának 80. évfordulója

2018-05-12 - 16:30 - 21:00

Az Európa Nap – Párbeszéd Napján az „Eucharisztia 1938–2020” című programsorozat megnyitójára kerül sor május 12-én, szombaton, Dorogon.

A szénoltár felállításának 80. évfordulóján az esti szabadtéri ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatja be a Jubileum téren. Az ünnepélyes esemény alkalmából a szénoltár helyén található bányászemlékműnél új lépcsőfokokat készítettek, valamint a környezetét is megtisztították. A megemlékezés keretében adják át a Szent Borbála-plébániatemplom díszkivilágítását is.

Az Eucharisztia 1938-2020 című programsorozat délutáni eseményei pedig a József Attila Művelődési Házban lesznek megtartva, ahol kiállítást és konferenciát is szerveznek.

1938 májusában a 34. Eucharisztikus Világkongresszus keretében készült Dorogon a Szénoltár, a Szent Borbála templom előtti téren. A közel 15 méter magas építmény Gáthy Zoltán építész terve alapján készült. A magyar címerből ismert hármas halom felületét teljes egészében szénnel borították be. A vasból készült kettős kereszt két oldalán egy-egy 3,6 méter magas, műkőből készült angyal térdelt. Az angyalokat ifjabb Mátrai Lajos szobrászművész készítette.

Facebook hozzászólások

Részletek

Dátum:
2018-05-12
Időpont:
16:30 - 21:00
Esemény kategória:
Esemény címkék:
, , , ,

Helyszín

Dorog, Jubileum tér
Jubileum tér
Dorog, Komárom-Esztergom 2510 Magyarország
+ Google Térkép
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top