Kategóriák: DorogHírekSport

Válogatott labdarúgók Dorogon

A Dorog egy nagyon nagy klubnak számított a régi idők focijában, ehhez elég csak azt végignézni, hogy az Aranycsapat két tagja, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is játszott a csapatban. Ilyen sokat most nem ugrottunk vissza az időben, ezúttal a 2000-es éveket vizsgáltuk meg, és hogy azóta kik fordultak meg Dorogon, és a magyar válogatottban is egyaránt.

Sitku Illés

Sitku talán a legnagyobb név, aki az utóbbi évekbe a csapathoz szerződött. A játékos korábban már mindent megnyert az NB 1-ben mielőtt Dorogra került, 2005-ben bajnokságot, 2006-ban pedig Magyar Kupát nyert. Az elsőosztályú karrierje 2014-ben ért véget, ezután került Dorogra, ahol új otthonra talált és 6 éven keresztül hűen szolgálta a klubot, és ez a visszavonulása után is így van, hiszen jelenleg a szakmai stábban dolgozik. A támadó 1-szer lehetőséget kapott a válogatottba is, méghozzá 2005 decemberében egy Antigua és Barbuda elleni találkozón lépett pályára, amit 3-0-ra megnyert a csapat.

Forró Gyula

A játékos 2011-ben igazol Kecskemétre, ahol pár év alatt az egyik legjobb balhátvédje lett az NB 1-nek. El is vitte az Újpest, ahol az elején még jól ment neki, ekkor 2015 júliusában volt a legmagasabban az értéke a 22bet magyar oldala szerint, de aztán komoly mélyrepülésbe kezdett és novemberre már 450 ezer euró helyett már csak 250-et ért és ez a szám egyre csökkenő tendenciát mutatott. A Puskáshoz került előszőr, majd Nyíregyházára végül pedig Dorogra. 2020-ben pedig már újra csapatot váltott és jelenleg a Győri ETO játékosa. 2014 novemberében mutatkozhatott be a válogatottba és három mérkőzésen lépett pályára, a legelső egy Finnország elleni Eb-selejtező volt.

Rajtuk kívül nem volt több válogatott dorogi labdarúgó a 2000-es években, az utóbbi években a csapat megragadt a másodosztályban, ami jó teljesítménynek mondható, egyelőre ennél nagyobb célok nem reálisak a klubnál. Sitku előtt a következő válogatott labdarúgó a csapatnál Orosz Ferenc volt, aki szintén komoly NB 1-es pályafutást tudhat a háta mögött. 4-szeres magyar bajnok és gólkirály is volt korábban, természetesen a válogatottban is megfordult, 17 mérkőzésen 3-szor talált a kapuba. Az utolsó válogatott találkozóját 1997 októberében játszotta, amikor egy csúnya 7-1-es pofonba szaladtak bele a magyarok Jugoszlávia ellen az Üllői úton.

Megosztás