Hamis brit vezetői engedélyt magyar jogosítványra cserélt

Az Esztergomi Járási Ügyészség kettő rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki hamis vezetői engedély alapján igényelt és kapott magyar vezetői engedélyt.

A vádirat szerint a férfi sem Magyarországon, sem külföldön érvényes gépjárművezetői engedéllyel nem rendelkezik, az ehhez szükséges tanfolyamot nem végezte el és az angol nyelvet sem beszéli. Az elkövető az Egyesült Királyságban történt tartózkodása alatt – ismeretlen helyen, időben, ismeretlen személytől – megszerzett egy brit vezetői engedélyt, amely teljes hamisítvány, erről a férfi tudomással bírt. A brit hatóságok egy másik sorszámú vezetői engedélyével kapcsolatban közlekedési szabálysértések miatt 2019. április 14-ig eltiltották a gépjárművezetéstől. A vádlott ezt követően sem szerzett jogosultságot a gépjárművezetésre, vezetői engedéllyel nem rendelkező személyként szerepel a brit nyilvántartásban.

Az elkövető 2019. december 10-én az esztergomi okmányirodán kérelmezte a nevére kiállított, hamis brit vezetői engedély magyar vezetői engedélyre való cseréjét, ekkor az ügyintézőnek átadta a hamis vezetői engedélyt és csatolt ahhoz egy orvos által kiállított egészségi alkalmassági véleményt.

A vádlott által benyújtott hamis vezetői engedély alapján kiállításra került a magyar vezetői engedély, amely így valótlan tartalmú, mivel a vádlott nem szerzett soha vezetői engedély kiállításához jogosultságot.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó