Kategóriák: DorogHírek

Elhunyt Tallér Zsófia zeneszerző

Hosszan tartó betegség után, életének 51. évében távozott az élők sorából a dorogi születésű Tallér Zsófia, a Zeneakadémia oktatója – adta hírül a Zeneakadémia a honlapján 2021. április 6-án.

Tallér Zsófia 1970-ben született Dorogon. Zeneakadémiai tanulmányait Bozay Attila és Petrovics Emil irányítása alatt végezte, 1992-ben zeneelmélet-tanári, 1994-ben zeneszerzői diplomát szerzett. Alapító tagja volt a NOVUS Kávéház Zenei Műhelynek, majd dolgozott a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként. 1999-től az Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2000-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, az alkalmazott zeneszerzés szakirány társalapítója volt.

Kompozíciói rendszeresen szerepeltek hazai és nemzetközi koncertpódiumokon, komolyzenei fesztiválokon, illetve számos színházi és filmes produkció kötődik nevéhez. 2004-ben megnyerte a Balassi Bálint Zeneszerzői Pályázatot a Balassi Bálint nevére című újreneszánsz nagyzenekari kantátájával. Mundruczó Kornél több filmjéhez és színházi rendezéséhez is írt kísérőzenét, melyek közül A 78-as Szent Johannája című rövidfilm zenéjéért elnyerte a Magyar Tévé- és Filmkritikusok Díját, a Johanna című operafilmet pedig 2005-ben meghívták Cannes-ba, ahol az „Un certain regard” szekció keretében tartották mutatták be.

Számos színpadi művet komponált, többek közt 2006-ban a Bogármese című gyermekbalettet, 2011-ben a A herceg lova, 2017-ben az Aprószentek című operákat, valamint 2019-ben a Mátyás Király vándorúton című meseoperát. Leánder és Lenszirom című, 2015-ben bemutatott operáját a Magyar Állami Operaház egyedülálló módon három évadon keresztül műsorán tartotta, így több mint 15 000 néző láthatta; az előadás CD-n és DVD-n is megjelent.

Munkásságát 2011-ben Erkel Ferenc-díjjal, 2016-ban Bartók–Pásztory-díjjal ismerték el. 2011-ben Boribon muzsikál című gyereklemez zenéjéért „Az év gyermekalbuma” kategóriában Fonogram-díjat, 2015-ben Pert Em Heru című művéért Artisjus-díjat vehetett át.

Fotó, forrás: lfze.hu

Megosztás