Részeg férfiak verekedtek össze Kesztölcön

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a három férfit, akik ittas állapotban ütötték, rúgták egymást az utcán.

A vádirat szerint az első- és harmadrendű vádlott 2019. október 30-án 19 óra körüli időben Kesztölcön, az utcán az egyik padnál ismerőseikkel italoztak, amikor ittas állapotban arra sétált a másodrendű vádlott egy férfival. A padhoz érve a másodrendű vádlott összeszólalkozott a padnál lévő egyik férfival, majd két alkalommal, ököllel megütötte őt, aki ettől a földre esett. Ezután a másodrendű vádlott odalépett a padon ülő elsőrendű vádlotthoz, aki a másodrendű vádlott felé rúgott, ezt követően a férfiak összeverekedtek. A bántalmazásba bekapcsolódott a harmadendű vádlott és a társaságban lévő többi férfi is, kölcsönösen rúgták, ütötték egymást.

A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya által lezárt nyomozást követően benyújtott vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a három vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntető végzésben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Fotó, forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó