Kategóriák: DorogHírekSport

Dorogi kötődése is van az új Exatlonosnak

Egy igazán sportos karatés hölgy érkezett március 12-én a TV2 Exatlon Hungary című extrém sport vetélkedőműsorába. A kőbányai Halász Vivien édesapja, Halász Károly ösztönzésére jelentkezett a műsorba. A családnak sokkal több kötődése van Doroghoz, mint gondolnánk. Erről Halász Károllyal beszélgettünk.

– Mit érdemes tudni a lányáról, illetve milyen sikereket tudhat a háta mögött?

– Halász Vivien harminc éves, százhetven centiméter magas és hatvanöt kilogramm. Négy-öt éves korától karatézik, a kőbányai Dojo-ban sajátította el a karate alapjait. Kétszeres világ-kupa győztes és nyolcszoros magyar bajnok. Továbbá több olyan nevezetes versenyen vett részt, mint például az All American Open. Jelenleg is több dorogi karatékát tanít.

– Honnan jött az ötlet, hogy a lánya elinduljon az Exatlon Hungary című műsorban?

– Az én ötletem volt, hogy részt vegyen a megmérettetésen. Sajnos a pandémia miatt az elmúlt egy évben nem nagyon tudott küzdeni és versenyezni, ahol az edzettségét bizonyította volna. Mindösszesen egy orosz bajnokságon tudott elindulni a kisebbik lányommal együtt. Volt egy sérülése viszont, amiből már tavaly felgyógyult és nagyon várta már az idei évet, ami sajnos megint nem jól indult. Egy versenysportolónak mindig kell a kihívás, a megmérettetés, ezért is döntöttünk úgy, hogy az Exatlon jó lehetőség lehet a felgyülemlett energia levezetésére.

– Hogyan látja, van olyan dorogi karatéka akiből ismert sportoló lehet?

– Igen! Nem akarom elkiabálni, de van egy olyan lány Dorogon, aki néhány év múlva vélhetően nemzetközi elismerést szerez majd, ezután pedig jogosan pályázhat majd esetleg az Exatlon vetélkedőre is. Egyébként már Esztergomban, Nyergesújfaluban és Táton is alakult karate szakosztály, ahonnan szintén kinevelődhetnek nemzetközileg elismert sportolók.

– Hova vezethető vissza a család dorogi kötődése?

– Negyvennégy éve tanítom a karatét. Körmendy Brigitta és Kaszala Béla kyokushin karate edzőket is tanítottam. Kaszala Béla is kőbányai, mint én, csak ő Dorogra házasodott. Mintegy tizennégy éven keresztül Dorog önkormányzatának pilismaróti táborában tartottam foglalkozásokat. A Dorogi Nehézatlétikai Club Kyokushin Karate szakosztályának tagjai minden héten egy alkalommal nálunk, Kőbányán edzenek, illetve együtt járunk versenyekre. Tehát mondhatom, hogy mi kőbányai karatésok egy nagy családot alkotunk a dorogiakkal. Sőt, ha már a dorogi kötődésről van szó, a legkisebb, egyben a negyedik lányom, aki tizenöt éves múlt egy dorogi fiatalemberrel jár.


Halász Károly és tanítványai

Kjokusin karate (Kyokushin): A kjokusin egy full kontakt, álló stílusú karateirányzat, alapítója Ójama Maszutacu (Masutatsu Oyama). Ójama megreformálta a karatét, előtérbe helyezve a valós küzdelmet és a hatékonyságot. A fizikai képességek fejlesztése mellett céljául tűzte ki az emberi értékek megőrzését és az ifjúság egészséges életmódra való nevelését. A kjokusin célja a test és lélek harmóniájának az elérése.