A tokodaltárói buszmegállókban már kulturálódhatunk is

A tokodaltárói buszmegállókban már kulturálódhatunk is

Hírek, Tokodaltáró Comments Off 97

A Magyar Vöröskereszt Tokodaltáró Alapszervezetének kezdeményezésére és a helyi Képviselő Testület támogatásával könyvespolcokat szereltek fel négy tokodaltárói buszmegállóban.

Dr. Bognár Ferenc, a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének, illetve Tokodaltáró Alapszervezetének elnöke elmondta, hogy a napokban szerelték fel a könyvespolcokat a váróhelyiségekkel ellátott buszmegállókban Tokodaltárón. A polcokat fel is töltötték könyvekkel, melyeket rendszeresen igyekeznek majd pótolni. „Bárki, bármikor elvehet egy könyvet, ha éppen olvasni szeretne, vagy az utazást szeretné kellemesebbé varázsolni. Illetve, ha valakinek megtetszik egy könyv, azt nem is muszáj visszavinnie” – tette hozzá.

Dr. Bognár Ferenc elmondta azt is, hogy több településen látott már hasonló kezdeményezést és úgy gondolta, hogy ezt Tokodaltárón is megvalósítja, amivel a célja az, hogy minél többen olvassanak. Mindemellett reméli azt is, hogy jó példaként szolgálnak majd a váróhelyiségekben elhelyezett könyvespolcok, ami által a környező települések civil szervezetei is kezdeményezni fogják ezeknek a telepítését városukban.

A tokodaltárói alapszervezet munkatársai a könyvek mellett elsősorban gyermekruhákat, illetve mások számára még használható eszközöket, játékokat várnak a művelődési házban kialakított adományponton. Habár a pandémia miatt jelenleg nincsenek nyitva, de telefonon (30/351-4260, 70/366-49-13) előre egyeztetett időpontban tudják fogadni az adományokat, illetve ugyanezeken a telefonszámokon várják a rászorulók hívásait is.

Fotók: Bognár Ferenc

Facebook hozzászólások
(C) 2017-2020 dorogimedence.hu - Dorogi hírek

Keresés

Írja be a keresendő kifejezést

Back to Top